Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (3.)

állanak arra, hogy egyesülési jogukat a legvégsőbb eszközök igénybevételével is megvédik."

15 Miközben az építőiparos-munkáltatók csökönyös magatartása folytán a kizárt építőmunkások helyzetében semmi változás nem következett be, sőt javában dúlt a harc a két szemben álló tábor között, más szakmák területén is történtek olyan irányú mozgolódások, szervezkedések, amelyek a jobb munkakörülmények, az igazságosabb bérezések elérését célozták. Március 24-én a Győri Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegylete tartott gyűlést a Fehérhajó szálloda termében, hogy megtárgyalja a teljes vasárnapi munkaszünet kérdésének megoldási lehetőségeit. Egy héttel később (április 2-án) a gabonamunkások léptek sztrájkba, hogy magasabb napszámbéreket harcoljanak ki. A kétnapos munkabeszüntetés eredménnyel járt, a munkaadók a kényszerítő körülmények latolgatása után teljesítették a velük szemben támasztott követeléseket. A munka ünnepét megelőző héten az Országos Famunkás Szövetség győri fiókja alakult meg, a Szántó-féle vendéglőben megtartott gyűlés keretében. Április 28-án pedig a szociáldemokrata párt győri szervezetének tiltakozó népgyűlésére került sor a Nádor szálló nagytermében. A közvetlen okot a készülő „derestörvény" szolgáltatta, mely javaslat formájában már a képviselőház munkásügyi bizottságának asztalán várta további megvitatását. A népgyűlés szónoka Tatai Gyula volt, aki higgadt, komoly hangon bírálta a „tulipános" kormány egész működését. Maró gúnnyal ostorozta Darányi Ignác és társainak lehetetlen szociálpolitikáját. A munkásság és a nép elleni merényletnek nevezte a cselédtörvénnyel kapcsolatos országgyűlési tárgyalásokat, majd a szervezkedés szükségességéről és a választási jogról beszélt hallgatóinak. A szakszervezetek megbízottainak felszólalása után a gyűlés a legnagyobb rendben ért véget. Ezt a hivatalos rendőrkapitánysági jelentésnek is el kellett ismernie.

16 A Népakarat szerkesztősége azonban nem mulaszthatta el, hogy e fontos megmozdulás kapcsán a sajtó hasábjain is kifejezést ne adjon a győri munkásság véleményének, állásfoglalásának. „Gúzsba kötik a parasztokat" című cikkében az alábbiakat olvashatjuk: „Ez a törvény, amennyire a tervezetet módunkban állott megismerni, betű szerint visszaállítja a jobbágyságot, a középkori főúri világot. A földesúr a paraszt gyermekeit tizenkét éves koruktól tizennyolc éves korukig kiveheti apai hatalmuk alól és a maga házi fegyelmébe veheti. — Elveszi a paraszt becsületét, egyéni és személyi szabadságát, k öltözködési jogát, az élő törvények védelmét, a munkájával, lakásával, családjával való rendelkezési jogát. — Főuraink és főméltóságaink nem okultak Dózsa György lázadásán, nem okulnak a múltból, nem a jelenből, sem a romániai parasztlázadásból. — De okulni fognak majd önmagukon."

17 A vázolt okok és előzmények mellett azonban az a körülmény is fokozta — éppen ebben az időszakban — az általános elkeseredést és ellenszenvet, hogy a kivándorlási hullámok az 1907-es esztendőben országos és helyi viszonylatban egyaránt ismét magasra csaptak. Jellemző ezzel összefüggésben a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak a II. Internacionálé 1907. évi stuttgarti kongresszusához intézett jelentéséből a következő megállapítás: „A magyar kormány minden törvény, rendelet és költségeskedés ellenére sem éri el célját. A kivándorlás 15 MMTVD 3. k. 496—497. 16 GySmL:l Győr sz. kir. város rendőrkapitánysági iratai. 10 090/1907. ki. 17 Na (1907) 18. sz. 26 Arrabona 401