Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (3.)

kasok követelése jogos-e vagy jogtalan; az utóbbi esetben a szövetség minden törvényes eszköz segítségével a tag érdekeit védelmezi; feltétlenül jogosulatla­nok a munkások alábbi követelései: 1. elbocsátása valamely munkavezetőnek, 2. elbocsátása az olyan munkásnak, aki valamely szakszervezeti vagy ellenállási alapra követelt járulék megfizetését megtagadja, 3. elbocsátása az olyan mun­kásnak, aki nem tagja valamely szakszervezetnek, 4. elbocsátása az olyan mun­kásnak, aki akkordmunkát vagy darabszámmunkát vállalni hajlandó, 5. a mun­kaadó rendelkezési jogának a munkával kapcsolatos korlátozása. A Népakarat e kitételekkel, de az egész akcióval összefüggésben levonta a konzekvenciákat. Február 10-i számában ezeket olvashatjuk: „Kell-e ennél még nagyobb bizonyíték is az építőiparos uraknak, hogy nem a munkások ellen vették fel a szervezkedés harcát? — így akarják, ilyen csellel kisebb iparostár­saikat lehetetlenné tenni, hogy azután ezeknek a tönkretételével korlátlanul hozzáfoghassanak az építésekre reá szoruló és lakásokban nélkülöző köznép teljes kiuzsorázásához! — Munkások! Az idő elérkezett arra, hogy szervezked­jetek és tömörüljetek! Kövessétek az uszítók jeligéit minden irányban és min­den tekintetben, többé nem vagytok már izgatók !" li A helyi munkáslapban közölt felhívásnak és az általános felháborodásnak már egy héttel később jelentkeztek az első komolyabb kihatásai. Az Építőiparo­sok Győri Szövetségének megalakítását kísérő jelenségek, a burkolt népellenes célkitűzések ugyanis nemcsak a szociáldemokraták táborában, hanem a keresz­tényszocialista munkások soraiban is élénk felzúdulást okoztak. Ez a hangulat­változás különösen azért volt figyelmet érdemlő, mivel a keresztényszocialisták országos és helyi vezetői mindaddig tagadták az osztályharc indokoltságát, és a szervezett szociáldemokrata munkások rovására írták mindazokat a küzdel­meket, amelyeket a kizsákmányolók ellen folytattak a méltányosabb bérezések, munkakörülmények és a politikai jogok kiharcolása érdekében. Tagságukkal együtt belátták azt, hogy a tőkések és munkáltatók a kizsákmányolási módsze­rek alkalmazásában nemigen tesznek különbséget a keresztényszocialisták vagy szociáldemokraták között, hanem a legnagyobb közönnyel és könyörtelenül hajtják végre terveiket az egész munkásosztály rovására. A helyi munkásmozgalmak első félévi rendőrkapitánysági összefoglaló tájé­koztatásában erre vonatkozólag csak a következő szűkszavú jelentést olvashat­juk: „Folyó év február 17-én a szociáldemokrata és keresztényszocialista párt a Széchenyi téren együttes tiltakozó népgyűlést tartottak, a népgyűlés teljes rendben folyt le." 12 Ez a semmitmondó néhány sor megfelel a tényeknek, de nem érzékelteti azokat a részleteket, fejleményeket, amelyek a közös megmoz­dulás keretében Győrött lejátszódtak és emlékezetessé tették ezt a demonstratív jellegű tiltakozást. A népgyűlést Lauscher Nándor nyitotta meg, aki az ugyancsák keresztény­szocialista Karácsonyi János kályhást ajánlotta az elnöki tisztségre. A szociál­demokrata munkásság azonban ezt az ajánlást nem fogadta el, és így Weisz Dezső látta el az elnöki feladatokat. Az első szónok Bihar Jenő volt, aki beszé­dében azt fejtegette, hogy ebben az egy kérdésben az elvek különbözősége elle­nére is együtt kellene a harcot tovább folytatni. Utána Szívós Pál jelentkezett szólásra. Elsősorban a keresztényszocialisták magatartását bírálta, akik ezúttal sem a munkások megvédelmezése, hanem 11 Na (1907) 6. sz. 12 GySmL:l Győr sz. kir. város tanácsának iratai. 7825/1907. 398

Next

/
Thumbnails
Contents