Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Varga I.: A rábaközi főesperesség egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1696–97-ből

Bágyog Földesura a győri püspökség. Templomát a község szélén, szent Márton tisz­teletére építették. Szegényes épület, a sekrestyéje romos, kőtornyában egyetlen haranggal. Temető a templom körül van, árkokkal és hiányos fallal védett. Van: szószék, kórus, szenteltvíz számára edény, 1 zászló, egyetlen oltár (szegényes, tabernákulum nélkül), 1 hordozható oltárkő, 1 feszület, az oltáron 4 gyertyatartó, 1 aranyozott ezüst kehely, 1 kehely-abrosz, palla, miseruha, stóla és manipulus, 1 miseing vállkendővel és cingulussal, 1 karing, 1 csengő. Keresz­telési anyakönyv nincsen. Állandó, biztonságos anyagi alapja sincs, sem kihelye­zett tőke, vagy készpénz. Plébánia: rosszul elrendezett, kényelmetlen lakás. Kertje a szérűskerthez kapcsolódik, bekerítve nincs, nem is művelik. Jövedelem: hat darab szántó­földje van, amelyeket a helybeliek évenként háromszor megszántanak, a plébá­nos által adott maggal elvetnek, learatnak és hazaszállítanak. Ugyancsak a hí­vek kötelesek művelni az egy darab rétet is. Ennek harmada a harangozót illeti, emiatt sok a nézeteltérés. Évi fizetése: minden házaspártól kap 1 győri köböl búzát és 12 dénárt. Tüzelő fa nem jár neki helyette páronként 12 kéve nádat kap. Stóla : keresztelés 1 cipó és 1 tyúk, egyházkelő 1 kenyér és 5 dénár, házasság­kötés 25 dénár, özvegyektől kendő és 25 dénár, a máshonnan jövőktől tetszése sze­rint kérhet. Űj asszony avatásáért 1 torta, 1 meszely bor és 1 darab hús. Betegek gyóntatásáért 1 kenyér és 5 dénár. Halottai beszédért 25 dénár, temetésért 12 dénár. Gyászmiséért 25 dénár jár. Plébános: Király Mihály, 26 éves, a filozófiát Bécsben, az erkölcstant Győr­ben végezte. Dvornikovics Mihály püspök szentelte pappá, a bágyogi plébániát szabályszerű beiktatás útján nyerte el. Nem becsüli az embereket, sőt elha­markodottságával és lenéző magatartásával elkeseríti őket. Az istentiszteletet sem mindenkinek a megelégedésére végzi, mert korán reggel, alkalmatlan idő­ben és kapkodva miséz. Ö azt hiszi, hogy ezzel a többség tetszését nyeri el, pedig csak a buzgóbb hívek igényeit „negligálja". Az italban mértéktelen, kötekedő, külsejében pedig rendetlen. Iskola: külön telke nincs, egy jobbágy-házban tanítja a kántor-tanító a gye­rekeket. Csekély tudása miatt a hívek nem becsülik. Páronként i / i köböl búzát, valamint 6 dénárt és 6 kéve nádat adnak neki. Lélekszám: 69 katolikus, 23 akatolikus. Szovát A győri püspökség tulajdona, Bágyog filiális községe. Temploma a falun kívül van, még nincs befejezve, csak a romos falak állnak. A templom és a temető közös helyen van. Szegényes haranglábon egy kis harang látható, amelyet Kesző várából kap­tak kölcsön. Plébános jövedelmei: Hat szántóföldje van, amelyek közül hármat művelnek meg a plébános részére ugyanolyan módon, mint a bágyogiak. Egy rétje is van, amelyet a hívek kaszálnak, gyűjtenek és hordanak be. Gabonát és pénzt úgy adnak, mint a bágyogiak. Tüzelőre összesen három kocsi fát fuvaroznak. A stóla is mindenben ugyanaz, mint Bágyogon. 113 katolikus és 26 akatolikus lélek él itt. 295

Next

/
Thumbnails
Contents