Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Lackovits E.: a rábapatonaiak eredethagyománya

4. Pusztulás. A besenyők Rábapatonára telepedésének nincsenek elégséges bizonyító adatai. Ez az egyetlen eredethagyomány pedig önmagában nem igazolja, nem döntheti el a lakosság eredetének kérdését. Annak reményében, hogy a Moson­ból és Rábaközből eltűnt besenyők nyomaira bukkanunk, a vizsgálatot történe­tileg és néprajzilag a jövőben területileg is kiterjesztjük. Kívánatos volna még a Györffy György által szerkesztett térkép besenyőlakta területein hasonló vizsgálódást folytatni. Lackovits Emőke MELLÉKLET Zalka János Isten kegyelméből és az Apostoli szék helyéből a szent győri egyházkörzet püspöke, a pápai szék asszisztense, Ö szt. császári és apostoli királyi fenségének belső tanácsosa, a pápa őszentségének belső prelátusa, római lovag, a legszentebb teológia doktora, a katolikus hit és a pápai szék Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Római Akadémiájá­nak B.M.V.-je, ugyancsak a Szt. Péterről elnevezett Római Jogtudós Társaságnak, nem­különben a nemes teológiai karnak a Bp-i Egyetem Bölcsésztudományi Karának tagja. Krisztusban tisztelt Takácsy József kanonikusnak a rábapatonai parochia vice-archi­diakonusának üdvözletünket küldjük az Urban. Barta Dénses házasulandó és Boncz Mária házasulandó, a győri egyházkörzethez tar­tozó rábapatonai plébánia (hívei) kérvényt terjesztettek elébünk, hogy ők, mint ka­tolikus hívők, házasságot akarnak kötni. Mivel azonban oldalágra másodfokú és kevert harmadfokú vérrokonsági kapcsolatban állnak egymással, így kívánságukat a szt. apostoli szék engedélye nélkül nem tölthetik be. Ezért alázatosan kértek bennünket, hogy a föntemlített akadályon enyhítsünk, és számukra a fölülmondottakban apostoli jóindulattal kedvezően dönteni méltóztassunk. így mi az ésszerű és lelkünket, gondol­kodásunkat megindító okokból azoknak a különleges lehetőségnek alapján, amelyeket nekünk a dicsőségesen uralkodó szentséges úr, XIII. Leó pápa 1887. febr. 8-án 20 esetre számunkra engedélyezett, amely érvényes a következőkre: másodszor engedélyt lehet adni a második egyszerű és vegyes harmad és negyedfokú vérrokonsági és rokonsági fokokon. így a fölülmondott kérvényezőket mintegy a szt. apostoli szék megbízottai a vérfertőzés, bármifajta kiátkozás és büntetés, s egyébfajta sújtóítélet, egyházi pénz­büntetés, vagy büntetés alól bármivel is vannak esetleg sújtva, a jelenlegi ügy befe­jezéséig, ezzel az okmánnyal föloldanak, és Bartha Dénesnek és Boncz Máriának hacsak a menyasszonyt nem rabolták el, vagy ha elrabolták, már nincs az elrabló birtokában, apostoli tekintélyünkkel, ahogy előbb mondottuk, az elhatározott dolgokat engedélyezzük, és kijelentjük, hogy engedélyük van arra, hogy az előbb említett akadály már nem áll fönn és ők a szt. tridenti zsinat által meghatározott formában az egyház színe előtt szabályos és érvényes házasságot köthessenek, és ünnepelhesse­nek, valamint, hogy ebben szabadon és akadálytalanul megmaradhassanak, s ebből döntés szerint törvényes utódaik legyenek. Győr, 1887. április 22. Zalka János stb. Németh József és Kovács Anna házasulandók. A harmadfokú (egualis = unokatestvér) vérrokonságba. Annak a lehetőségnek az ereje folytán, amit a szt. XIII. Leó pápa 1882. jan. 8-án 5 évre adott nekünk, amelynek a következő megállapítása van:... Harmadszor engedélyt lehet adni a harmadfokú és negyedfokú, egyszerű és vegyes fokon. így a fölülmondott kérvényezőket mintegy a szt. apostoli szék megbízottai a vérfertőzés, bármifajta kiátkozás és büntetés, s egyébfajta sújtóítélet, egyházi pénz­büntetés, vagy büntetés alól bármivel is vannak esetleg sújtva, a jelenlegi ügy befe­befejezéséig, ezzel az okmánnyal föloldanak és Németh József és Kovács Annának hacsak a menyasszonyt nem rabolták el, vagy ha elrabolták, már nincs az elrabló birtokában, apostoli tekintélyünkkel, ahogy előbb mondottuk, az elhatározott dolgokat 251

Next

/
Thumbnails
Contents