Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Timaffy L.: Természeti adottságok hatása a szigetközi szénamunkákra

akkor a már leírt bakokra rakják, és így várják meg az apadást. Néha előfordul az is, hogy „rossz a tavasz", gyenge a széna, vékony a rend, s ilyenkor nem érdemes villával felgyűjteni. Helyette gereblyékkel húzzák össze a rendet, átfogják kézzel és így viszik a petrence köré. Ezt „lábicskázásnak" nevezik, a gyenge széna pedig a „lábicska". Kint a szigeteken, a Duna árterében legtöbbször boglyákba kell összegyűjteni a szénát, mert ha kicsi a víz, akkor a zátonyok miatt, ha meg nagy víz van, akkor az ár sodrása miatt nem lehet a petrencéket hazahordani. Ezért rudakon kiviszik, vagy lánccal kivontatják a partra, és ott gyűjtik boglyákba, hogy onnan már könnyű legyen ladikkal az elszállítása. Ha gyorsan jön a víz, igyekeznek a boglyákat, petrencéket megmenteni. Sokszor már az aljuk vízben áll, még akkor is átkötik lánccal és lovakkal úsztatják a vízen magasabban fekvő száraz helyre. Itt bakokra rakják, lecövekelik, hogy az ár el ne sodorhassa a termést. A sarjú kaszálását, szárítását, gyűjtését ugyanúgy végzik, mint a merőszénáét. Augusztus végén, szeptemberben az időjárás kiegyensúlyozottabb, a vízállás is közepes, így nem zavarja meg a munkát. Igyekeznek a sarjút még az őszi betakarítás előtt hazaszállítani. Ezért ha jó az idő, nem gyűjtik sehol boglyákba, hanem a petrencéket rakják kocsikra. A széna hazaszállításában, vagyis a takarolásban is megmutatkozik a földrajzi tényezők hatása. A szigetekről ladikokon hordják ki a szénát a partra (8. ábra). A ladik bókonyához felkötik a vendégoldalt a karfákkal együtt. Kikötnek a szigeten és a partra hordott boglyát, vagy petrencét berakják a ladikba. Ezt a munkát ketten végzik, az egyik az adogató, a másik a rakodó. Először a ladik fenekét töltik ki, aztán lepényesen a vendégoldal szélességében felmagasítják. A ladik nagyságától függően a boglya egyharmadát, három-négy petrencét, kb. 3 q szénát tudnak így elszállítani. Kötéllel kötik le és nagyon kell ügyelni, hogy a súly egyenletesen legyen elosztva, nehogy felbillenjen a ladik. Másik módja az, hogy két ladikot kapcsolnak össze a karfás vendégoldallal, megrakják mindkettőnek a fenekét, aztán a közét is, s így sokkal többet, félboglyányit, 5—6 q-t tudnak egyszerre áthordani a partra. Itt a ladikból a parthoz állt kocsira rakják át, és így szállítják haza. A szénáskocsit vendégoldallal szerelik fel karfák nélkül, a fenekétől kezdve egyenletesen, „lepényesen teregetve" rakják meg, s a tetejét nyomórúddal, rudazókötéllél szorítják le (9. ábra). Egy boglya széna, 8—10 q fér éppen egy kétlovas szénáskocsira. A tárolás módjai közül a pajtában és a szénapadláson nincs kitéve a széna az időjárás viszontagságainak, csak a szénakazal megrakásakor kell ellene védekezni. A szénakazlakat is megalapozzák. Házaknál a kisebb kazlakat rőzsére, ölfahasábokra, kukoricaszárra rakják, hogy aljuk a nedves talajjal ne érintkezzék (10. ábra). Mások vastag „gölöngyfákva" keresztben ágakat raknak, vagy bakokat készítenek, s az ezeken keresztbe rakott faágakra rakják a kazlat, így jól levegőzhet és alatta hűsölnek a baromfiak. A nagy kazlaknak is rőzséből, vagy kukoricaszárból terítenek alapot. Ha száraz, jó a széna, akkor egy sor kévébe kötött kukoricakórót fektetnek le keresztben, tövével kifelé a kb. 10 x 20 méteres téglalap alakú alap mentén, majd a közepét is kitöltik kór óval. Erre egy szekér szalmát terítenek el, s csak ezután kezdik rakni a szénát. Ha viszont nem száradt meg jól a széna odakint, akkor fából készített 1 m magas bakokat raknak le alapul, s ezekre építik fel a kazlat úgy, hogy a magasság harmadában, (1,5 m) az alapokra keresztirányban újabb bakokat helyeznek a szénába (11. ábra), így „huzatos lesz a kazal" és „jól kifújja magát a széna, nem gyullad be". 13 Arrabona ^93