Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Kozák K.Levárdy F.Sedlmayer J.: A győri székesegyház Szentháromság (Héderváry-) kápolnája

lyéből, valamint a karzat helyéből következtetve végeredményben néhány cm eltéréssel meghatározható (20. és 21. ábra). A kápolna belső falfelületén eredeti vakolatot vagy összefüggő középkori színezést nem találtunk. A diadalíven kis foltokban vörös színű festés nyomát figyelhettük meg, ez azonban további következtetésre nem jogosít fel, legfeljebb azt igazolja, hogy a középkori belső terek megoldását követve a kápolna falfelületei festettek voltak. A középkori épület barokk kori átalakítására vonatkozóan szinte alig maradt feltárható nyom. A Rava-féle XVII. sz.-i átalakítás inkább állagmegóvási jelleggel készült, a belső tér nagyobb átépítésére, barokkizálására ugyanis nem került sor. Kétségtelen azonban, hogy a szentély keleti falán olyan roncsolt felületeket találtunk, amelyek levésése széles barokk oltár elhelyezése, ill. rögzítése miatt készült. A két másik barokk részt már a korábbiakban említettük: a gótikus bejárat átalakítását és a kápolna nyugat felé történt bővítését. Az ajtó helyének megtartása funkcionális és gyakorlati szempontból logikus, a viszonylag primitív átalakítás és egyszerű — műmárványt utánzó — festése szintén a kápolna igénytelen felhasználására utal. A nyugati toldás nagyobbrészt középkori kváderkövekből épült, feltételezhetően a kápolna elbontott nyugati homlokzatának darabjaiból. A toldás déli homlokzatának felső részén szegmensívű, keretezetten nyílás mutatkozott, amely így pontosabb kormeghatározásra nem alkalmas. Helyzete szerint azonban nyilvánvalóan a karzatszint megvilágítására szolgált. E feltételezett barokk kórus fiókos dongaboltozatú boltozatát feltehetően Lippert szerkezetében megtartotta, csak a fiókok éleire vakolatból gótizáló bordákat készíttetett. A kutatás során egyértelműen nem tudtuk megállapítani azt, hogy a kápolna kőfelületeinek szemcsézése mikor készülhetett? Az bizonyos, hogy a „stokkolás" ez esetben nem a múlt századi restaurálás eredménye, hanem korábbi, mert nem terjed ki a kápolna nyugati toldására, amelyet Lippert az egész térrel egyesíteni, felületében pedig egységesíteni kívánt. Az 1861-ben készült restaurálás sok részlete — noha az eredetiség látszatát, sőt valószerűségét szerette volna elhitetni a nézővel — ma már könnyűszerrel elkülöníthető a középkoriaktól. Kérdés csupán az volt, hogy a szentélyben levő prizmás konzolok eredetiek-e, valamint az, hogy az eklektikus oltár alsó és felső része összetartozik-e? E tekintetben azonban egy régi rajz igazított el bennünket, amely a kápolnabelsőt közvetlenül a restaurálás után ábrázolja (22. ábra). Az 1914-ben készült külső restaurálás fényképekkel is összehasonlítható a korábbi, nagyobbrészt a barokk időtől változatlanul maradt állapottal. A fényképek tanúsága szerint a kápolna hosszát mintegy 2 méterrel megrövidítették, miáltal a csigalépcsőtorony és támpillére kiszabadult (23. ábra). Még ennél is lényegesebb azonban az a különbség, amely a „lehúzott" barokk tetőforma és a rendkívül lapos hajlásszögű új félnyeregtető között mutatkozott (24. ábra). Ez a Csányi Károlytól származó külső kép a mostani helyreállításig lényegében változatlanul maradt fenn, csupán az ablakokban levő kora eklektikus üvegezést cserélték ki a II. világháború után; a karzat alatt pedig elhelyezték Apor Vilmos vörös márvány tumbáját. Sajnos, a belső térhatást előnytelenül befolyásolják a Sztehló Lili által tervezett, „túl hangos" üvegfestmények, amely nemcsak a kápolnából, hanem a székesegyház hajójából nézve is kitűnik. 9 Arrabona J29