Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)
Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből
4. ábra. Tomszki hadifogolytábor lik a legmelegebb és legbüdösebb volt, és füst volt mindig lenn, mindig égett a bánya, és azok, akik Resicáról jöttek, azoknak volt mindig szép munka, friss munka, ahol nem volt annyi iszap a szénbe, és mégse tudtak annyit kihozni, mint mink. És amikor ezt látta az igazgató akkor megmondta nekik: „nekem jobb volna, ha elmennétek, úgysem érnek semmit", és így aztán egyik a másik után elment haza. Akkor már mink is kerestünk öt-hat korona. (Kérdés: Beszéljen most a háborúról, meg az oroszországi dolgokról!) —• Hát persze, tizennégyben, mindjárt a mozgósításkor be köllött vonulni. De nekem nem tartott sokáig a háború, mert mindjárt fogságba estem. Jobban mondva csak eztán jött a háború, mert ott maradtam hat évig, és csak 1920ban jöttem haza. Przemysl alatt estem fogságba, de mindjárt a legelején. 7 Aztán onnan elvittek jó messzire, be Szibériába, Csitában voltam. Onnét Ufa, Tomszkba mentünk. De már akkor nem voltunk lágerbe, dolgoztunk. így kerültem én akkor, 16-ban a hacsuginai 8 bányába dolgozni. Szóval megint bányába. Hej, mi volt ott. Micsoda nyomor. Azok a szegény oroszok meg mindenféle, úgynevezett orosz alattvalók, hogy éltek azok. Jóformán még annyit sem kaptak, mint mink. Mi még csak megvoltunk valahogy, mert magunk voltunk, meg aztán a mi, a 7 Fogságba esés: Ivangorod, 1914. X. 28. — Hazatérő levele LFM Ht adattár. 8 Kalcsugina, a Tomszki kormányzóságban. Itt később az OKP magyar csoportja is működött. — Vörös Űjság (Omszk) 1920. máj. 30. 438