Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből

ket, s csak akkor voltak könnyebbek a harcok, amikor már frontálisak voltak. Te nagyon jól emlékezhetsz rá, hányunkat durrantottak le ablakból, pincéből, padlásról vagy falukban, széna vagy szalmakazlak mögül. Amikor már frontálisak voltak a harcok, akkor meg télen a rettenetes hideg, nyáron a forróság, mikor cipeltük azt a nehéz géppuskát, tiszta vizek voltunk, az izzadságtól a felső ruhánkat is ki lehetett csavarni. És egyesek előtt mégse voltunk itthon megbecsülve, de ők kommunistáknak nevezték magukat, akik csak könyvből tudják, hogy egy nagy forradalom volt. Nem volt tekintélyünk, ez bizony, azt hiszem, valamennyiünknek fájt, akiknek minden pillanatban az élete veszélyeztetve volt. Sokan könyvolvasásban képzelték el maguknak, hogy jó kommunisták, azt hitték, hogy az is elég, pedig, ha nincs mögötte cselekedet, akkor nem sokat ér." (Bakó Lajos levelezése, LFM HT Adattár.) Végül Molnár József véleményét kell megemlíteni, aki az elbeszélésén végig csodáitatja magát, s ebben nemcsak politikai szándék van (internacionalista múltjának elsimerését akarja kikényszeríteni), hanem a népi mesemondó természetes és sztereotip fogása is. Végezetül módszerünkről és az elbeszélők stílusáról ejtünk néhány szót. A Liszt Ferenc Múzeum internacionalista gyűjteménye nem tudatosan, hanem egyéb és általános gyűjtőutak „melléktermékeként" állt össze. Csak 1967 után kerestünk fel tudatosan olyanokat, akik elismert internacionalista múlttal rendelkeznek. (Adatközlőink közül Bakó Lajos, Busies Flórián, Hajtó József, Rácz János és az itt válogatási és technikai okokból nem közölt soproni Horváth Pál és Nagy Dénes, fertőrákosi Taubl György és zsirai Bors István kapott a Szovjetuniótól „Harci érdemekért" érdemérmet.) Gyűjtési módszerünk az volt, hogy előkészítés nélkül az első teljes beszélgetést vettük fel magnószalagra. Ezzel a módszerrel azt kívántuk elérni, hogy szinte „naturálisan" csak azok az emlékek kerüljenek rögzítésre, amelyek állandóan benn élnek az adatközlőben, és csak olyan kerekséggel. A felvételekből így sem lehetett emlékmondás, csak beszélgetés, mert szándékunk ellenére az elbeszélőket egy-egy megakadáson kérdéssel kellett átsegítenünk. A homályos részekre a felvétel után igyekeztünk rákérdezni, de így is néhány helyen az adatközlőt felvétel közben kellett megzavarnunk ilyen kérdésekkel. Az itt közölt visszaemlékezéseket mi magunk folklórgyűjtésnek minősítjük, bár nem rendelkezünk a folklórgyűjtés (s feldolgozás) módszertani tapasztalataival, és úgy érezzük, az elbeszélések minősége, stílusa sem támasztja kellőképpen alá a véleményünket. Az elbeszélésekkel nem mint kialakult kollektív népi termékekkel állunk szemben, hanem egyedi emberek — népi gondolkodású emberek — egyénileg kialakult történeteiről van szó. Egyedül Bakó Lajos elbeszélése nyert a többszöri előadás nyomán népmesei kerekséget, az eseményeket az elbeszélő saját magának, mint igazi népi hősnek, vállalkozó szellemű, kalandról kalandra jutó bátor fiatalembernek életútja köré fűzi. Stílusa kiforrott elbeszélő stílus, előadásmódja folyamatos, szót szóba fűz. (... „kihoztak bennünket Ufába, a munkaközvetítő irodába. — A munkaközvetítő irodából meg kijött egy" . .., ... kikerültem a fogolytáborba. —• A fogolytáborból meg hamarosan kivittek" . . .) Nyelve ízes nyugat-dunántúli népi nyelv, kitűnően, képszerűén szemléltet. (Pl. ahol a maláriát meséli el.) Hasonlóan kerek történet Szabó Lajos elbeszélése is. Ö nem saját személyére, életére összpontosít, hanem a látott, tapasztalt idegen világra, dolgokra. Érdeklődő, megfigyelő ember, igazi világlátott népi hős, aki tapasztalatait a maga számára értelmesen feldolgozta, és ha nem is dicsekszik azokkal, szívesen to422