Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)
Faragó S.: Hol volt a hagyomány szerint a középkorban Szentandrás-puszta?
puszta térnek a közepén egy nagy kő és tégla halom volt. Figyelembe veendő, hogy az egész erdő kiosztott, kimegyézett volt, mindenki tudta melyik s milyen széles az ő erdő része. E kiosztott erdőben voltak nagy vadfáik, tölgy, szilfa, juhar stb. de volt sok nagy és vastag, valamikor nemesített alma-körtefák is, tudom, mert gyerek koromban én is estem le egy nagy almafáról, s most se feledtem el, hogy jól megütődtem. Ez is azt bizonyítja, hogy az valaha faluhely volt, mert közös erdőben nem szokták a vadfákat nemesíteni. Tehát ennék a régi falunak a közepén az a kőhalom nem lehetett más, mint egy halommá dőlt templom kőhalma. Elpusztult pedig egyik hadjáratban: ezen faluban és mellette lefolyt ütközet alkalmával. Hogy mikor, miféle ütközet volt, azt sem én, sem más nem tudhatja. E határszéli megyében majdnem az látszik valószínűnek, hogy a Vegyes házbeli királyok idejében, osztrák betörések alkalmával történhetett, de ha évszámra akadnánk, mindjárt tudnánk ki alatt és miféle háború volt. Arról meg vagyok győződve, hogy a falu elpusztulása egyidejű az ott történt egy ütközettel. Azt mondhatná valaki: ez merész állítás, álom, de én bebizonyítom, hogy igaz volt. 1840—1842 körül lett a vadosfai határ tagosítva. A tagosítás után egy évvel három gazda, az én apám, Nagy István és Székely György közös költségen egy kutat ásattak, ott, ahol a három tag érintkezett. Mikor a kutat már másfél ölre leásták, mindenki bámulatára felöl vastag csontrétegre találtak a kút gödrében mindenütt. Ott voltam, mint 9—10 éves gyermek, láttam, fogdoztam a csontokat. Volt ott lószár-csont, emberszár-csont, ember-, állatkoponya, kardvas, sarkantyú, nem ám földdel keverve, de a csontok egymáson feküdtek fél öl vastagságban. Mindenki bámulta, s mindenki azt mondta, ez egy igen nagy ütközet lehetett. Aztán mit tegyenek, egy nagyobb négyszögölön, ahol a kút lett felállítva, a csontokat félretalkarították, a kutat felemelték és jó vize lett, kár, hogy a birtokutódok ezt a nevezetes kutat el hagyták pusztulni. Ez volt az Andor-erdői ütközet elesettéinek a temetője, közös sírja és bátran állítom, többszáznak a sírja, ki tudja, hány száz év óta. Én 1849^ben egyszer jelen kellett lennem egy ilyen nagy temetésnél, láttam mennyit beraknak egy ilyen közös sírba, ezért állítom, hogy többszáz lehetett. Az a falu, népe hová lehetett, — ki tudja? Hogy a vadosfai közönség azoknak az utódai volnának, nem hiszem, inkább hinném, hogy ha valami szentes barát-papjuk volt, elsőben elrejtette volna népét a falujukkal szomszédos mihályi erdőben, mert gyerekkoromban is még a vadosfai határszélétől a Mihályi kertek aljáig és nyugatnak egész a kis Rába partjáig, — az egész mostani mezőség — egy rengeteg nagy erdő volt, később tán ugyan ez a papjuk lehetett tán Szent Andor a neve, a háború veszélyei elől tán elvezette népét erre keletnek az akkor még ősrengeteg vadonba, s nem-e a szentandrásiak az Andor-erdő lakóinak az utódai? (Persze ez már igazán gyanítás.) Mélyen tisztelt lelkész Űr ! Ami gyermekkoromból még híven megmaradt emlékemben, leírtam. Nem hiszem, hogy éljen még olyan öreg ember, aki erre emlékeznék. Ügy az erdő. mint a közös sírról általam leírtak valódiságát senki sem vonhatja kétségbe. Gondolom, a vadosfai községnek nincsenek régi jegyzőkönyvei, inkább lehetnek a gyülekezetnek, de ez is csak a gyülekezet keletkezéséig, megy a soproni 1608 országgyűlésen törvényesen elismertetett. Az Andorerdői eset még régebbről kell lenni. A vegyesház, tán a Hunyadi-korból. Tudjuk, hogy míg Mátyás lenn a törökkel hadakozott, a gonosz Fridrik addig a határszéli megyékbe betört, azokat pusztította. Egyetlen évszám de nagy felvilágosítást adna! 15* 227
