Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Timaffy L.: Aratóbanda Dunaszentpálon

A cséplést reggel hatkor kezdték. Nyolc óra tájban reggeliztek, délben ebédeltek, négykor álltak meg uzsonnázni. Máskor nem volt pihenő, csak reggelire, uzsonnára fél-félóra, az ebédidő pedig egy óra volt. Mindenkinek magának kellett gondoskodnia élelemről. Más leállás csak géphiba esetén fordult elő. Az órákig tartó folyamatos, nehéz fizikai munka nagy szívósságot, kitartást követelt az emberektől, és fel is emésztette munkaerejüket. Amennyire csak lehetett, igyekeztek, hajtották egymást, hiszen érdekük volt, mert százalékban fizettek érte: mennél többet végeztek, annál több volt a kereset is. Késő délutánig búgott a gép, hat-hét óra tájban hagyták abba a cséplést. Le kellett állniuk, mert sötétedéskor a balesetveszély miatt nem engedték meg a munkát. A cséplés is addig tartott, ameddig el nem fogyott a „szirüben" minden asztag gabona. Általában jó hónapig tartott, de ha rossz volt az idő, augusztus végéig is csépeltek. A cséplés végén tartották meg a „bandaáldomást". Ezt a „maguk zsebiből állták" legtöbbször, mert az uradalom nem fizetett áldomást. Intézőtől függött, embere válogatta. Ha emberséges ember volt, levágatott egy birkát vagy egy süldőmalacot, és legalább a pörköltet az uradalom „állta" az áldomáson. A bandagazda a kicsépelt „zabjárandóságbul" vett el néhány mázsát közös megegyezéssel, és a kocsmárosnak adta borért cserébe. Ebből lett az áldomás: pörkölt és bor. Összejött a banda a kocsmába a besegítőkkel együtt, és mulattak éjfélig vagy hajnalig is, amíg a borból „futotta". Volt köztük mindig „muzsikás" is, régen duda, később harmonika, akadt hegedűs vagy furulyás, ők „húzták a nótát", a többiek énekeltek, táncoltak „így temettük el a sok fáradtságot." Ezután már csak az őszi munkák következtek. A kukoricatörés, répaszedés szerződéses kötelezettség volt. A kukoricát úgy takarították be, hogy a kórót kivágták, összehordtak, ott mindjárt letörték és megfosztották a csöveket, kévékbe kötötték a kórót, majd összeállogattak. A répát úgy ásták ki, lefejelték és kupacokba összerakták. A csíráját külön kellett összehordani. Az elhordásnál is segítettek rakodni, de ez már nem szerződésbeli kötelezettség volt, ezt megegyezésre külön díjazásért csinálták. Szerződésen kívül sokszor felfogadta őket az uradalom őszi munkákra, főleg krumpliszedésre, negyedik-ötödik részért. Télen pedig famunkára mehettek az urasági erdőkbe az aratóbanda tagjai, akik akartak. Természetben, részért végezték a famunkát is: a botlást harmadikért, a nyesést (ágak közti tisztogatást) „felibe", az irtást, vagyis „bógerolást", fadöntést, ágazást, rönkölést pedig negyedikért. Tehát egész évben találtak munkát az uradalom körül, ami a dunaszentpáli szegény emberek számára igen jelentős lehetőség volt életük fenntartása szempontjából. Az aratóbandának ezt a jelentőségét számadatokkal is jól szemléltethetjük. Szabó Vince, Horváth József és Vida Ferenc adatközlése alapján számítást végeztem egy 2 holdas dunaszentpáli zsellérember üzemi lehetőségeiről, az 1925— 45-ös évtizedek termésátlagainak megfelelően.

8 A 2 hold földjén termesztett: burgonyát 400 ölön, átlag 50 q-val 12 q-t kukoricát 800 ölön, átlag 16 q-val 8 q-t árpát 600 ölön, átlag 9 q-val 3,5 q-t takarmányt 800 ölön (répa, csalamádé, zöldtakarmány) babot 200 ölön, átlag 4,6 q-val 57 kg-ot kerti veteményt 400 ölön káposztát 20 q-t,zöldséget 4 q-t, paradicsomot 6 q-t és hagymát. 8 Timaffy L., Szigetköz mezőgazdasági földrajza, 1946, 18. 172