Arrabona - Múzeumi közlemények 12. (Győr, 1970)
Kőhegyi M.: Rómer Flóris levelei a Széchényi Környtárban
tisztelet' érzéseit szóval kijelenthetném. Elmúlt már egynéhány hónap hogy magam' a Főtiszteletű bakonybéli Apát Úrtól Tekintetes Urnái bévezetettni alázatosan kértem; de a' magas Pártfogómtól közvetetlenül Tek. Űrhöz útasítattam, 's így a' múlt évi Tud. Gyűjt. XI. 125. második szakaszát olvasván, eltökélettem régi szándékomat telyesíteni, 's ezen soraimat Tek. Ur, színe eleibe bocsátani. Engedelmet kérek ezen vakmerőségemért, mellyre a' hazai történetek' és az Oklevéltan szeretet bírt. Keskeny határok közé szorítva lévén munkásságom, kéntelen vagyok Pártfogót keresni, hogy a' keblemet tüzesítő láng, emészthető anyag' hiányában, el ne fojtassék, 's a' diplomatika szeretete, mellynek négy esztendőtül fogva élek elneenyésszen. örömmel láttam Tisztelendő Majer István 50 Űr ebbeli fáradozásait, s' magam is illyenekre nagy kedvet érezvén, bátor vagyok Tek. Űrnak első munkámat általküldeni. 51 Ezen próbamunkám egy ügyetlen kártyafestő által nyomtattatott, és az első (csak 10. készítettem) példányok közül való, azóta nem metszettem semmit, mert erre méltó tárgyat nem találtam, 's azért gyenge tehetségemet Tek. Urnák ajánlani bátor vagyok, reménylvén hogy gyakorlás, és szorgalom által nem sokára többre vihetem. Többnyire papok fáradtak a' múlt században e' tudományban, 's elég sajnos hogy ma e' komoly és hasznos studiomot tekintetbe nem veszik. Ha Tek. Űr bizodalmára méltónak találand, legboldogabbnak fogom magamat érezni, mert egy tőlem nagyon tisztelt fiatal papnak társává lehetek ebbeli fáradozásaiban. Nem haszon' v' dicséret leses, hanem Tek. Űr eránt való mély tisztelet bírt engem ezen sorok írására. Méltóztassék akár mikor oklevelek, pecsétek', pénzek' v' kövek' rajzait biztos alkalommal hozzám küldeni, legnagyobb készséggel pontosan fogom rézre metszeni Hazánk' javáért és Tek. Ur nagy terveinek teljesíthetéséért. 52 M°gegyszer bátorságomért bocsánatot, 's ajánlásom' Kegyes meghallgatásáért könyörögvén, maradok Tek. Ur' drága kezétől kedvező választ várván legmélyebb tisztelettel Tekintetes Ur' Pannonhalmán 19/2 37. kész köteles szolgája Rómer Flórián Ferencz skez. 53 3. évi Theologus. VII. Lipp Vilmos (1835—1888) régész. Az archeológia iránti érdeklődést Rómer ébresztette fel benne, kivel együtt, mint szombathelyi tanár, kutatta és feltárta Savaria római kori emlékeit. 54 375 12 873. 1070. A m. n. múzeum igazgatóságától. Főtisztelendő Ur! 55 örömmel olvastuk az Archeológiai Értesítő f. é. 16. számában közzétett azon közleményét, hogy Szombathelyt legközelebb római falfestményes épületmarad50 Majer István (1813—1893), pedagógiai író és grafikus. Számos rézmetszetet készített. 51 A metszet a levél mellékleteként ma is megvan. 52 Rómer valóban kitűnően rajzolt, későbbi jegyzetfüzetei tele vannak helyszínen készült és megbízható skiccekkel. 53 Saját kezűleg. 54 Hamvéi .7., Lipo Vilmos. AÉ 1888. 83. — Lipp Vilmos nekrológja. A Vasmegyei Régészeti Egylet Jelentése, 1889. 1—6. — Lipp Vilmos. A Balatoni Múzeumi Egylet Értesítője, 1941. 17—20.