Arrabona - Múzeumi közlemények 12. (Győr, 1970)

Jenei F.: Kisfaludy Károly

egy már a züllés útján látta. Hiszen bécsi társasága írók és költők között van, színház és színésznép között tölti napjait. Pénze — a bohéman bőkezűnek — soha nincsen, folytonos pénzszűkében szenved. És a festészetben érvényesülni akarónak, aki a művészetre tette életét, fülébe jut a hazai rágalom, a „móler" esek kulisszafestő. Trézsi nővéréhez írott leveleiben kesereg rágalmazóira: „Hibáztam eleget, sokat végbe vittem magam kárával, de alacsony soha se voltam, és inkább mintsem alacsonyságot elkövessek, inkább oda veszek." „A pictura régi kívánságom felébredt bennem, és magamat egészen rá szenteltem. A ki Bécsben nálam volt és igazat szól, nem tagadhatja nagy előmenetelem és fáradhatatlan iparkodásom." „Az öreg úr — Kisfaludy édesapja — azt írja, hogy szégyenli, hogy egy Kisfaludy pictorrá lett: egy más országban herczegek is ezután élnek, és nekem mint pictornak mindig annyi becsületem vagyon minden pallérozott nemzetnél, mint egy szegény hadi tisztnek." „Pirulás nélkül merem mondani, hogy némely adomány e szép mesterséghez bennem feltaláltatott, és ki még ezután esmért lépésemet nem vádolta."

3 Idézhetném sorra Kisfaludy leveleiből a részeket, amelyekben a művészi elhivatottság öntudata viaskodik a hazai szűk látókörű meg nem értéssel; és a gyermek ragaszkodása keresi az utat, fájón, szenvedőn az atyai szeretethez. Végül is kitör: „Az öreg úr azt írja, hogy nem haragszik, ha elhagyom hazámat és messze megyek: Isten neki tehát! még egyszer és hiszem legutoljára a vándorbothoz nyúlok — és avval a feltétellel elköltözöm, hogy Magyarországot sohasem lássam. Egy sírt mindenhol találok és reménylem oly szíveket is."'' Amíg e keserű kifakadás megvalósításához jut, mégsem tölti, mint hazai rágalmazói mondják, hiába bécsi napjait. A pictura ugyan sovány kenyeret adott neki, hiszen, amit tudott, aprópénzre kellett váltania, és festett mindent, amit rendeltek nála, és életműve sem mutatja az elsőrendű festők között,

5 de a színpad ismeretére mégis a bécsi évek tanítják, megismerkedik Lessirg, Goethe, Schiller színpadi műveivel, és a kor legdivatosabb drámaírójával, Kotzebueval. Shckespearet is itt irmeri meg, s itáliai utazása során jól megfigyeli Goldoni alakjait is. Közvetlen barátság meleg érzésével ajánlja Körnernek, a tragikusan korán elhunyt költőnek a szigetvári hős alakját. És Korner Zrínyije lesz inspirálója Kölcsey bírálatának, esztétikai irodalmunk egyik első jeles termékének. 1815 nyarán végül is útra kel. Hol járt? Nem tudjuk, Németországot, Schweîzot, Itáliát mondják kóborlásai színhelyének. Bizonyos az, hogy tanulni akart, a festő látni akarta az olasz művészet remekeit. S miközben a templomok és képtárak mesterműveit csodálta, azok művészetét és mesterségbeli tanulságait kutatta, Itália színpadát, színészetét is megismerte. Goldoni és az olasz színpad akkor ismert szerzői a vígja'ékíró Kisfaludyt tanították, drámaírói tehetségét fejlesztették. Az a mintegy másfél esztendő, amit Itáliában töltött, az útkeresés, az életcélok rendezésének korszaka volt. ö, aki oly nagy akaraterővel tört céljai felé, aki oly szigorú mértékkel bírálta önmagát, Itáliában kellett, hogy tisztázza magában, nagy festő soha nem lesz. A középszerű, az iparosember, a művészetnek aprópénzre váltója kielégítheti-e őt? öt. Kisfaludy Károlyt. 3 KKMM VI. köt. 237, 238, 239. 4 KKMM VI. köt. 240. 5 Vayerné Zibolen Á., Adalékok Kisfaludy Károly művészi pályájának alakulásához. A PIM Évkönyve 7. Bp. 1967—68. 51—67. 231