Arrabona - Múzeumi közlemények 12. (Győr, 1970)
V. Bíró I.: Pünkösdi szokások Újkéren
ták a csoportot. Egyik kislány otthonában gyűltek össze, itt készítették elő a pünkösdi királynét. Kiválasztottak maguk közül egy kisebb növésűt, vagy néha maguk közé vettek egy 4—5 éves kislányt, felöltöztették fehérbe, menyasszonyi ruhába, koszorút tettek a fejére vadvirágból. Ügy takarták el a fejét csipkével vagy kisebb kendővel, hogy ne lehessen ráismerni. A négy nagyobb lány kezében terítő vagy rózsás kendő volt. Azt, ha az udvarra érkeztek, magasan a kiskirál'né feje fölött tartották a négy sarkánál fogva. A csoport tagjai ünneplőbe öltöztek, így kísérték a királynét. Minden házban engedélyt kértek a pünkösdölésre. Amikor megkapták, körbeálltak, középen volt a kiskirál'né. Éneküket körtánccal kísérték. Kerülték az udvart. Felszopori és újkéri pünkösdölők énekét mutatjuk be l. 2 és 2. 3 ábránkon. Amikor befejezték a táncot és éneket, nagyot kiáltottak: „Ekkora legyen a kétek kendere!", és magasra tartották a királynét. Kalácsot, süteményt, tojást kaptak ajándékba. Megköszönték és továbbmentek. A szokásnak itt gyakorolt formájában a termékenységvarázslás motívuma kitűnik: a királynét magasra tartják, hogy a kender is magasra nőjön. Jellemző mozzanat az is, hogy pünkösdi királynőnek lenni mindig nagy dicsőség. Egyik nyolcvanhét éves adatközlőnk ma is büszkén emlegeti, hogy négyéves korában őt tették meg pünkösdi királynőnek. A visszaemlékezések nyomán a második világháborúra tehető a szokás eltűnése. A gyűjtés során elgondolkoztató rokonságot figyeltünk meg a pünkösdölők és egy csak az idősebbek által ismert gyermekjáték között. A játékok egyébként is igen szoros kapcsolatot mutatnak a jelesnapi szokásokkal. Dallamaik, szövegük, esetleg a játék menete, tárgyi anyaguk sokszor őriz olyan töredéket, amely szokások pusztulásával került a gyermekek közé. Vizsgált területünkön figyelemre méltó, hogy ugyanazon adatközlőktől gyűjthető a kihalóban levő szokás és a játék. Az „Ej szénája, szénája" kezdetű játék (3. ábra 4 , 4. ábra 5 ) a 60 éven felüliek között mind a négy faluban közismert. Dallam és szövegvariánsainak a száma nagy. Körjáték, résztvevői a 8—12 év közötti gyerekek, tehát a pünkösdölők korosztálya. A résztvevők neme szerint két változata él az emlékezetben. A felszopori adatok kizárólag leányjátékként tartják számon. Az alszoporiak vegyes játéknak mondják. Űjkéren megoszlanak a vélemények. A játék megnevezése kétféleképpen történik: vagy a kezdő három szóval (Ej szénája, szénája .. .), vagy a „menyasszony-vőlegény játék" megjelöléssel. Ez utóbbit ott is használják, ahol leányjátékként ismerik. Az elnevezés, a játék felépítése, utalásai a párválasztásra, a párosító motívum egyértelmű előfordulása („Adjon isten egy kis esőt / Hagy mossa el mind a kettőt") arra enged következtetni, hogy a korábbi forma mindenképpen vegyes volt (fiú—lány játék). A szokás és a játék változatainak nagy száma miatt a rokonság érzékeltetésére csak néhány példát emelünk ki. 2 Adatközlő: Lőrinc Ferencné (81 éves), Felszopor, 1968. 3 Adatközlő: Borossay József né (76 éves), Üjkér, 1968. 4 Adatközlő: Stánitz Sándorné (69 éves), Felszopor, 1969. 5 Adatközlő: Ceglédi Lászlóné (41 éves), Alszopor, 1968. 172