Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)
Dávid L.: Jelentés a Győr-Sopron Megyei Múzeumi Szervezet 1968. évi működéséről
béli községek jelentősebb néprajzi tárgyait és folklórkutatást végzett. Tervünket nem tudtuk maradéktalanul elvégezni, mert néprajzosunkat, Németh Imrét 1968. március 15-én áthelyezték az MTA Néprajzi Kutató Csoportjához. Eredményeket értünk el a földrajzi helynévgyűjtésben, amelyet — társadalmi munkában — középiskolai történelemtanárok irányítottak. A gyűjtés munkájának zömét gimnáziumi tanulók végezték. (A felmerült kiadásokra az MT Művelődésügyi Osztálya 4000,— Ft támogatást biztosított.) A meghirdetett néprajzi pályázatra 46 dolgozat érkezett hozzánk, amelyből 26-ot díjazásban, illetve jutalomban részesítettünk. (Ifjúsági tagozatból országos pályadíjat is nyertek diák néprajzi kutatóink.) Pályadíjakra a megyénkben 6000,— Ft-ot fordítottunk. A helytörténet területén munkatervünk legdöntőbb részét a XX. század történeti, munkásmozgalmi anyagának a gyűjtése képezte. Középpontjában — az 50. évfordulóval kapcsolatban jelentkezett feladatokból adódóan — a magyar polgári demokratikus forradalom és a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása és története állott. Az anyaggyűjtés és annak tudományos feldolgozása, kiállításra felkészítése, tanulmányok írása tette ki munkánk többségét. Emellett továbbra is gondot fordítottunk egyéb történeti és iparfejlődési anyagok gyűjtésére, feldolgozására. Gyűjteményünk fejlesztésére 205 munkanapot fordítottunk. A XX. sz. első harmadának tárgyi és dokumentációs anyaga jelentős mértékben gyarapodott. Az 1917—19-es forradalmi időszakról tanulmánykötetet állítottunk öszsze, az 1920-as évekről tanulmányt írtunk. A helytörténeti pályamunkákat írókat és az országos versenyeken résztvevőket szakmailag segítettük. 34 helytörténeti dolgozatot bíráltunk el, amelyből 26 díjat nyert. Tudományos irodalmi munka. Múzeumi évkönyvünk, az Arrabona 10. száma 21 ív terjedelemben jelent meg. Évkönyvünkben megjelent tanulmányok iránt külföldön is érdeklődnek; értékét mutatja az is, hogy 28 ország 241 intézményével állunk cserekapcsolatban. Az év folyamán nyomtatásban (részben az évkönyvben, részben országos folyóiratokban) muzeológusainknak 13 tanulmánya jelent meg. Kéziratban — 1968 végére — 13 tanulmány készült el. 1968-ban két kiállításvezetőnk jelent meg: a „Xátus János Múzeum kiállításvezetője" és „A soproni múzeum gyógyszerészeti gyűjteménye". Ebben az évben jelent meg — a Panoráma kiadásában — a Győr című útikönyv, melynek anyagát többségében a győri muzeológusok írták. Állagvédelmi munka. Restaurátoraink az elmúlt év folyamán 871 tárgyat restauráltak, 1050 tárgyat konzerváltak és 16 177 tárgyat tisztítottak. Bizonyos elmaradás mutatkozik a régészeti tárgyak restaurálása területén. Ez részben abból adódik, hogy restaurátoraink száma nem kielégítő, részben pedig abból, hogy a nagymérvű ásatások rendkívül sok leletet hoztak felszínre. »• 323