Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)

Schleich L.: A KIMSZ győri csoportja

Ezek a tanulók már meg tudják ítélni, hogy a szervezkedésnél is fontosabb feladat a komoly tanulás — vélte az igazgató. Az igazgató irányításával Glücksmann— Adler—Katona összeállította a szakszervezet megalakítására vonatkozó javaslatát, s ezt március 28-án, az 5. órában tartott gyűlésen előterjesztette. A javaslatot a megjelentek — az el­hangzott módosító javaslatok mellőzésével — elfogadták. A szervezet elneve­zését Szocialista Diákok Szakszervezeté-ben állapították meg. Megválasztották az ideiglenes vezetőséget, s osztályonként a 2—2 bizalmit. Elnök: Anhalczer Pál, titkár: Katona Sándor, ellenőr: Beregi Ferenc, pénztáros: Juszticz Béla, könyvtáros: Bánki Ödön. 27 A vezetőség eszmei-politikai szempontból vegyes összetételű: a titkár, az ellenőr, a könyvtáros a KMP eszméit vallja; a pénztáros a Radikális Párttal rokonszenvezett, míg az elnök inkább szociáldemokrata volt. A gyűlés Glücksmann javaslatára megbízást adott a titkárnak: tegyen lé­péseket, hogy a főreáliskola e szervezetének megalakulásáról a többi iskola is tudomást szerezzen, s kezdjen megbeszélést az egyes iskolák ifjúságának megbízottaival olyan értelemben, hogy csatlakozzanak a főreál szakszerveze­téhez, hogy így létrejöjjön a város diákságának egysége. Az ifjúságnak ezt a lépését Pogányné is (a Művelődésügyi Osztály poli­tikai vezetője), a szélsőjobboldali szociáldemokrata Wajdits Béla (a direktórium tagja) is kedvezően fogadta, támogatták a megmozdulást. Sőt Wajdits javasla­tára a szervezkedés megindítóját, Glücksmann Andort, az április 9-i munkás­tanácstag-választáson a Magyarországi Szocialista Párt a hivatalos listán ta­nácstagul jelölte. A főreál szervezete az általános érdeklődés középpontjába került. Az isko­lák megbízottai több alkalommal folytattak megbeszélést Katona Sándorral. A megbeszélések gyors kifejléshez jutottak, mikor Pogányné vette kezébe az ügyet. Március 30-án, de. 11 órára gyűlésre hívta össze az iskolák képvise­lőit. (A gyűlésen a főreálon kívül a bencés gimnáziumi, a fiú felső kereske­delmi iskola s a fémipari szakiskola képviseltette magát.) Pogányné, majd Glücksmann szólt az ifjúság képviselőihez. Mindkettő az ..egység" gondolatának körében. Katona Sándor, a szakszervezet titkára a fő­reál ifjúságát egybefogó szervezetnek a szükségességéről és létrejöttének körül­ményeiről tájékoztatta a megjelenteket. A fizikai és szellemi munkások köré­ben a márciusi forradalom után erőteljesebb formában megindult szervez­kedés folyamatába bekapcsolódott a diákság is. Határozati javaslatot terjeszt elő: mondják ki az egyes iskolák küldöttei, hogy csatlakoznak a főreál szak­szervezetéhez; a szakszervezetet az ifjúság hivatalos szervének elismerik, mun­kájában támogatják. A küldöttek a javaslatot elfogadták. Ebben a diákságnak egységre törekvő szelleme megvalósulását látják. Katona egyben azt is javasolta, hogy háromtagú ideiglenes intézőbizottsá­got válasszanak, melynek feladata lesz, hogy kapcsolatba lép a fővárosi szer­vezettel. S a szükséges tájékozódás birtokában április közepén előterjesztést tesz a bizalmiaknak a szakszervezet további munkájára. A küldöttek ezt a ja­vaslatot is elfogadták. Az ideiglenes intézőbizottság tagjaiul megválasztották Beregi Ferencet, Tiringer Sándort s titkári minőségben Katona Sándort. 27 T 1919. III. 28. 240

Next

/
Thumbnails
Contents