Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)
Gabler D.: Scarbantia és környékének római kőplasztikai emléei
capitoliumi farkast és az ikreket mutatja. 21 Miiles szerint héber jellegű ábrázolások is találhatók, bizonytalan azonban, hogy adata erre a kőre vonatkozik-e. Felirata: . . MIL. TRIBVNVS Kora: I—II. sz. (?) írod.: CIL III. 4248. 13. 1822-ben valamelyik kertben találták az alábbi sírkövet, ma a Berzsenyi gimnázium falában beépítve látható. A feliratos mezőt kétszeresen profilált keretezés veszi körül, felette keskeny fríz látható, melynek közepéről jobbra és balra indadísz ágazik szét. Az inda által szabadon hagyott területeken összesen 6 rozettaszerű dísz található. Fent téglalapalakú fülkében három mellkép foglal helyet, a középső nőt, a két szélső fiatal fiút ábrázol. Jobbjukat mindhárman könyökben behajlítva mellükre szorítják. A kéz ábrázolása egészen primitív, a tenyér és a szétnyíló ujjak nagyobbak, mint az al- és felkar együtt. A nő ruházata gazdagon redőzött, fején kendőszerű fejfedő, ez azonban szabadon hagyja elöl a haj fürtjeit. A két férfi frizurája homlokba fésült. Anyaga: homokkő (13. ábra). 21. ábra 21 A kapitóliumi farkas ábrázolásának pannóniai emlékeit 1 Burqer A FA (1961) 51—61. 2!