Arrabona - Múzeumi közlemények 9. (Győr, 1967)
Uzsoki A.: Jelentés a Győr-Sopron megyei Múzeumi Szervezet 1966. évi működéséről
katársak bevonásával befejeződött. A helyi iskolák tanulóinak szervezett múzeumi látogatását elősegítettük, a középiskolai pályázatok elkészítésében rendszeres információt nyújtottunk. Az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázat szervezését eredményesen bonyolítottuk le, a pályamunkák országosan kiemelkedő helyezést értek el. Múzeumi adattárunkat információs és kutatási célra rendszeresen igénybe vették. A múzeum udvarán a Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályával együttműködve a ,,Győri nyár" programja keretében 4 táncos-zenés rendezvény, 2 színiházi előadás és 2 hangverseny került megrendezésre. A ÏOSZ megyei bizottságával és a győri Ifjúsági és Űttörőházzal közös munkatervet dolgoztunk ki, ennek keretében múzeumlátogatásokat bonyolítottak le és dísztermünkben megrendezték a IV. Városi Úttörő Parlamentet, valamint az Irodalmi Színpad rendezésében műsoros Kosztolányi-estet tartottak. A Múzeumi Hónap alkalmából, október 1-én dísztermünkben nyitottuk meg a Megyei és a Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya jelenlétében a Múzeumi Hónapot, melyen megjutalmaztuk legeredményesebb munkát végzett dolgozóinkat. Ebből az alkalomból Czigány Béla, a győri és Környei Attila, a soproni múzeum helytörténésze ,,Miniszteri dicséret"-ben részesült, Pilikta István, a győri múzeum hivatalsegéde pedig „Kiváló Dolgozó" jelvényt kapott. A soproni Liszt Ferenc Múzeum Tudományos személyzet: Múzeum igazgatója: dr. Domonkos Ottó néprajzos. Középkori szakos régész: Tonika Péter s. muzeológus. Legújabbkori történész: Környei Attila s. muzeológus. Restaurátor: Adorján Attila. Könyvtáros: Krössimg György. Hivatali és kisegítő személyzet: Adminisztrátor: Kovács Lajos. Kiállítási teremőr 13 fő, kisegítő restaurátor 1 fő, hivatalsegéd 2 fő, takarító 2 fő, kertész 1 fő, központi fűtő 1 fő. Tudományos munka Régészet. Tonika Péter régész leletmentő ásatást végzett Sopronkőhidán, ahol Hallstatt-kori és 11. századi telepre bukkant, ugyancsak 11. századból származó temetőben végzett leletmentést Sopron-Présháztelepen. Nagycenken a győri múzeum régészével római sírokat tárt fel. Csorna-Hosszúdombon és TápBorbapusztán pedig avar sírok leletmentését végezte el a győri múzeum számára. Kapuvár-Kistölgyfapusztán Árpád-kori településen leletmentő ásatást végzett. Részt vett ezenkívül az Országos Műemléki Felügyelőség soproni ásatásaiban. Leletbejelentésre az alábbi helyeken végzett terepbejárást: Balf, Fertőd, Nagycenk, Kapuvár, Csorna és Táp. Numizmatika. Szakember hiányában a gyűjtemény csupán ajándékozással gyarapodott. Néprajz. Domonkos Ottó néprajzos Beleden felcser szerszámokat, Ágfalván halotti szokásokkal kapcsolatos tárgyi emlékeket gyűjtött. A soproni járásiban húsvéti tojás és festés gyűjtése folyt, Fertőrákoson és Répcevisen háztartási eszközöket és faragott székeket vásároltak. Egyeden és Rábaszentandráson kisnemesi viseleti anyagot gyűjtöttek. 373