Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948
A kommunista párt — ellenfeleinek összpontosított támadása — ellenére megerősödött. Győr Mosonmagyaróvár Választó kerület szavazatok szavazatok szavazatok szama szama %-a 1945-ben 4843 17,44 2030 22,0 26 369 13,4 1947-ben 6857 22,1 2561 27,5 43 201 20,7 Növekedés 2014 4,66 531 5,5 16 832 7.5 (Az országos eredmény alatt maradt 1,6%-kal.) A párt erejének nem hű tükörképe a statisztika, mert számszerűségénél nagyobb volt a politikai hatása, befolyása. Győrött 70 gyárban, illetve üzemben 11 000 munkás dolgozott. Ha számításba vesszük, hogy a pártra szavazóknak a többsége a munkásókból került ki, akkor a győri munkásoknak nem kevesebb, mint 50 %-a a kommunistákra szavazott. A Győrött dolgozó munkások egy része a környező falvakból járt be. Miután azokban a járásokban (tószigetcsilizközi és sokoróaljai) növekedett a kommunista pártra szavazók száma, ahonnan a legtöbb munkás járt be, feltételezhető, hogy az ő többségük is a kommunistákra adták szavazatukat. A megye szervezett dolgozóinak száma ebben az időben cca 23 000 volt. 212 Ennek kb. 65—70 %-a, tehát 15 000 volt az ipari munkások száma (a többi egészségügyi, oktatási, közigazgatási stb. dolgozó).. A nem ipari szervezett dolgozók (8000) között kisebb számban tagjai a kommunista pártnak, ezek főleg más pártok felé orientálódtak. Ebben az esetben pedig azt állapíthatjuk meg, hogy a munkások által leadott szavazatok 60— 65 %-át a kommunisták érték el. A járásokban 15 807, szavazatot adtak le a kommunisták pártjára. Nem szorul bizonyításra az a tény, hogy a gazdagparasztok egésze, a középpamsztság jó része és a falusi értelmiség egy része nem a kommunista pártra szavazott. A kommunista párt szavazatait a szegényparasztság, és a bejáró munkásság adta. A kommunista párt erejét itt az adta meg, hogy a társadalom legforradalmibb osztályának és rétegének többsége állt mögötte. A kommunista párt a választó kerületben: 6 268 szavazattal (3,0 %-kal) többet kapott az SzDP-nél, 27 511 szavazattal (13,3 %^kal) többet kapott az NPP-nél, ezzel a Baloldali Blokk legerősebb pártja lett; 35 580 szavazattal (15,6 %-kal) felülmúlta a FKgP-ét, és a Függetlenségi Front irányító pártjává vált. A szociáldemokrata párt a „döntő győzelmet" várta, s helyette a szavazatok csökkenésével nézett szembe. 212 Uo. III. évf. 68. sz. 302