Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948
indulásának előfeltételét. Betemették a határokat keresztül szeldelő futóárkokat, tankcsapdákat, bombatölcséreket, a lövegállásokat. Helyrehozták a megrongált épületeket. •— Biztosították a közegészségügyi szolgálat működését, felkarolták és segítették a 'károsultakat. — Lehetővé tették mindenütt az iskolák működését, a tanítás folytonosságát. — A nagy égés után olyan eredmények ezek, melyek feltétlen dicséretre méltók. —< Vármegyém valamennyi községe jegyzőjének és elöljárójának és általuk a községek lakosságának köszönetemet fejezem ki, és kérem őket, hogy továbbra építsék e hazát, építsék annál inkább is, mert maguknak építik, és azt helyettük senki fel nem építi. Győr, 1947. június 2. dr. Szilágyi Gábor alispán s. k." 69 Az újjáépítés egyrészt társadalmi munkában, társadalmi összefogással, másrészt a közmunka igénybevételével, a közmunka váltság felhasználásával, valamint állami hozzájárulásból történt. A közmunkával foglalkozó rendeletek közül érvényben volt a 4000/1945. M. M. számú újjáépítési, a 7000/1945. M. E. számú közérdekű közmunka és a 24,700/1946. É. K. M. számú rendelet. Az utóbbit 1947. január 1-ével módosították, mely szerint ,,A közmunkaikötelezettségnek eleget nem tevő egyénekkel szemben való egyöntetű eljárás" alapján az első büntetés nem 18, hanem 30 forint, sőt 30 Ft-nál magasabb pénzbüntetés is alkalmazható. 70 1947. január 23-án jelent meg az az alispáni alábbi rendelet, mely ,,Az 1947. évre kivetendő községi közmunka mértéke, kivetése és előírása" tárgyában intézkedett: 1 szobás és konyhás ház után 2 kézi napszám, 2 szobás és konyhás ház után 4 kézi napszám, 2-nél több szobás ház után 6 kézi napszám, minden emelet után még további 2 kézi napszám, igavonó állatok után darabonként 2 kézi napszám; magánjáró gépek után: 10 000 kg önsúlyig 2 igáslónak megfelelő 4 igás napsz., 10 001—15 000 kg önsúlyig 4 igáslónak megfelelő 8 igás napsz., 15 001—20 000 kg önsúlyig 6 igáslónak megfelelő 12 igás napsz., 20 000 kg-oin felüli önsúlyú 8 igáslónak megfelelő 16 igás napsz. A közmunka megváltható. A váltság pénzbeni egyenértéke: 1 kézi napszám értéke 2,40 Ft. 1—1 ló, öszvér, igavonó ökör, bivaly utáni igás napszám értéke 26.00 Ft. 1—1 tehén, szamár utáni igás napszám értéke 12,00 Ft. 71 A Tcozmunkaváltságot mindenek előtt az utak helyreállítására és karbantartására használták fel. 1947 közepéig a közmunkaváltság'ból befolyt összegből 1 590 000 Ft-ot fordítottak erre a megyében, 72 és ebből a legfontosabb közutakat állították helyre, a háborús rombolásokat javították ki. A közmunkaváltság az újjáépítésen kívül egy másik égető probléma: a munkanélküliség enyhítését is szolgálta. Az alispáni jelentés mutatja (még 1947 októberében is) ,,. . . GyőrMoson vármegyében az összeírás szerint mintegy 6000 munkanélküli van." 73 69 GyÁL Alispáni iratok I. 4253/1947. alp. 70 Uo. XV. 376/1947. alp. 71 Uo. IV. 735/1947. alp. 72 FKg II. évf. 126. sz. 73 GyÁL Alispáni iratok I. 12 324/1947. alp. 276