Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948

hogy a kialakult politikai válságból töretlen egységben kerültek ki, mert lesza­vazták Peyerék csoportját. Megelégedtek azzal, hogy ,, . . . a jövőben mindazok ellen, akik veszélyeztetik a párt egységét, vagy a demokráciát gyengítik, a párt­vezetőség a legszigorúbb eszközöket alkalmazza, tehát a kizárást is." 56 Leírták, hogy a kommunista párttal való együttműködés fontos kérdése volt a kongresz­szusnak, a szociáldemokratáknak a kommunistákkal együtt kell harcolni a szo­cializmus érdekében, mert ,, . . . a demokrácia biztosítéka ebben az országban elsősorban a két munkáspárt." Hogy ezt mennyire nem vették komolyan, hogy mennyire nem azt keresték: mi az, ami összeköt, hanem ami elválaszt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rendszeresen és erősen kihangsúlyozták: emiatt már több esetben áldozatot hoztak. 57 (Bizonyos polgári elemek az együtt­működés időszakában leváltak a szociáldemokrata pártról.) A munkásegységet 1947 márciusában ismét veszély fenyegette. Míg az ösz­szeesküvés leleplezése utáni harcban a két munkáspárt tömegei együtt haladtak, jól megértették egymást, eklkor közéjük ékelődött a tagszervezési hónap meg­hirdetése, és a lefolyása közben keletkezett ellentétek. Bár mindkét párt kép­viselői rendszeresen hangsúlyozták, hogy nem egymás rovására folytatják a tagtoborzást, az 52 községben többször egymással szembe kerültek. A kommu­nista pártot a szociáldemokrata taktika rákényszerítette a tagtoborzás ütemének fokozására. Ennek érdekében a párt helytelen módszereket is alkalmazott A pozitívumok mellett az erőltetettség megjelenése a tagszervezésben azt is eredményezte, hogy bizonyos felhígulás következett be, a párt veszített a proletárjellegéből. 58 Sokan ekkort a párt befolyását a tömegekre nálunk is azon mérték le, hogy a taglétszám milyen mennyiségben növekedett. A szociáldemokrata párt a meghirdetett tagtoborzó kampányának 59 azt s célt tüntette fel, hogy bevonják a pártba ,, . . . azokat a szervezetlen városi és falusi dolgozókat, akik eddig nem találtak utat egyik baloldali párthoz sem. « akik érthetetlen közömbösségben élnek forrongó világunkban." 60 (Medey ..Ma még hív a Szociáldemokrata Párt minden tisztességes dolgozó embert, de lehetséges, hogy a késlekedők megjárják, mert később már hiába jönnének hozzánk." 61 ) Ok is alkalmaztak helytelen módszereket, a szociáldemokrata párt összetétele tovább hígult a tagtoborzás által. Növekedett a kispolgárság száma, s ez a párton belül a jobboldalt és a centrista irányzatot erősítette. $: Ijí % Peyer helyét az elszigetelődés után a Szélig—Kéthly—Bán csoport: a centrum vette át. 62 Kéthly, akinek jelentős számú követője volt Győrött, és sokat tartózkodott a győri munkások között, abban az időben vetette fel, hogy a szociáldemokrata párt építsen ki kapcsolatot Mindszentyvel, 63 amikor a bíboros nyíltabban és erőszakosabban lépett fel a demokrácia ellen. A munkások megnyerésére irányult korábbi egyházi terv: a „munkás-lelki­pásztorkodás" nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A győri megyés­56 Uo. III. évf. 30. sz. 57 Uo. 58 Ságvári i. m. 299. 59 GyM III. évf. 38. sz. 60 Uo. III. évf. 51. sz. 61 Uo. 62 Ságvári i. m. 280. 63 Sánta i. m. 414. 274

Next

/
Thumbnails
Contents