Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Timaffy L.: Adatok a győri szíjgyártó és nyerges mesterek történetéhez

nik meg, 2 font viaszt fizet büntetésül. Ugyancsak a céhmester kötelessége minden hónapban egyszer végiglátogatni a mesterek műhelyeit, megvizsgálni a „míveket", s ha nem felel meg, az összes mesterrel egyetértésben büntesse. A büntetés felső határa 12 forint volt. A céh ellen támadó mestereket, vagy az engedetleneket 6 forint bírsággal sújthatta. Idegen városból jött mesterek munkáit is jogában állt megbírálni, s ha „nem a ceeh jó hirnevinekh való" Volt, lefoglalhatta. A 2. articulus a tanítványok és kitanult legények fogadását határozta meg. A tanítvány (inas) három év alatt a mesterség minden tennivalóját „szorgalmatosan" megtanulta. A mesterek még „kedjességhre, isteni félelemre is tartoznak oktatni" őket, s vétkeikért megbüntethették. A három esztendő kitöltése után felszabadult, ruhát, vagy helyette 2 forintot kapott a mesterétől, ezen kívül 2 nyerget, vagy egy „kantza hám"-ot.

5 Ha továbbra is a mesterénél kívánt maradni, heti fizetése 18 forint volt, meg az „italra való, régi szokás szerént". Ha valamit elrontott, vagy kárt tett, azt meg kellett fizetnie. Végül kimondja az articulus, hogy „Kontár mestereket az ő társaságokba bé venni soha ne legjen szabad". Ezután rövid fogadalom következik, hogy az articulusokat megtartják és azok szerint munkálkodnak, majd néhány záradék, mely szerint minden mester 1 „magiar forintot" köteles fizetni minden esztendőben viaszra, az Egyház számára. A jeles napokon (ünnepeken), valamint a oéh védőszentjének, Szent Györgynek ünnepén kötelesek együtt misét hallgatni a Káptalan templomában és Űrnapján a körmenetben zászlójuk alatt vonulnak ki. Három „sokadalomkor" (vásár), úgymint nagyhéten, Űrnapján és Kisasszony napján 4 magyar forintot fizetett minden mester. Ez volt a kántorpénz. Végül megjegyzi a záradék, hogy „Nagj Szombath és Komárom városokban lakó Mesterek is ezen articulusok szerént élnek". 1624-ben újabb szabályt tűztek a szabadságlevélhez.

6 Ez szerint ünnepeken a céh tagjai előbb misén vesznek részt, és csak később rakodhatnak ki a vásárra. Ezért kárpótlásul az előző napon csakis ők árulhatnak, idegenek nem, s a vásár elmúltával sem maradhatnak idegenek a városban portékáikkal. Az 1630-ban kelt káptalani rendelkezés szerint pedig csak győri polgárok és csak katolikusok vehetők fel a céhbe. Igen tartalmas kéziratos szabálygyűjteményt őriz a győri szíjgyártó és nyerges céh ládája.

7 „Ez az Mies legéniéknek senkeletrül való beszéd" — 1614-ből, bepillantást enged a céhbeli legények szertartásaiba, szokásaiba. Részletes ismertetését most mellőzöm, mert az Arrabona 6. évfolyama szószerint publikálta.

8 A céhláda még jónéhány XVII. századból való iratot tartalmaz, mindegyik egy-egy figyelemreméltó részlet a céh életéből. Legfontosabb talán az, hogy 1639-ben külön céh-házat vettek 109 ezüst tallérért, de 1641-ben már eladták nyereséggel: 118 ezüst tallér fejében. — 1620., 1624., 1637., 1649., 1683-ból szép pecsétes levelek tanúskodnak a győri céh élénk életéről, de ugyanezt mutatják 1632-ből a komáromi, 1644-ből a soproni, 1692-ből a szombathelyi céhek levelei is ,,Nagy-Gyür"-be. — Igen érdekes 1674-ből a pápai céhhel keletkezett 5 A „kantza hám" régi kifejezés szerint egyszerű, díszítésnélküli paraszt szerszám volt. Magyar Oklevélszótár. 6 XJMA 53.12.36 7 XJMA 53.12.11 8 Domonkos O., A győri szíjgyártó legények szokásai a XVII. században. Arrabona 6 (1964) 83—99. 152