Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Sopron megyében 1945–1948

előadások. (Pl. Fehér Mátyás a „Vallásszabadság és demokrácia" c. előadását a népi demokratikus rendszer elleni erőszakos támadásra használta fel.) Ennek á rendőrség vetett véget. 152 A mosonmagyaróvári piarista gimnázium 7 tanulója a május 1-i felvonulást fegyveres támadással akarta megzavarni. Kihallgatásuk­kor kiderült, hogy fasiszta befolyás kerítette hatalmába őket. 153 A sokoróaljai 'járásban — Rábaszentmiklós központtal — fegyveres szervezkedés folyt az ál­lamrend ellen. Résztvevői a Független Ifjúsági Mozgalom tagjaiból kerültek ki, egyik vezetőjük a kisgazdapárt járási titkára volt. 154 A kisgazdapárt jobboldala —' a katolikus egyházi vezetők részvételével — tiltakoztak a reakciós ifjúsági szervezetek (KALOT, KALÁSZ, Cserkészszövetség) betiltása ellen 155 . A megyé­ben — július 7-én belügyminiszteri rendelettel —• 220 egyesületet oszlattak fel. Ebben az esetben sem a vallásszabadság megsértéséről volt szó — mint ezt Mindszenty és a jobboldali kisgazdák állították —, hanem megszüntették azo­kat a kereteket, melyeket a reakció mint szócsövet és tömegbázist rendszeresen felhasznált. A katolikus egyház és a kisgazdapárt reakciós vezetői a Csehszlovákiával kapcsolatos eseményeket a nacionalizmus és a sovinizmus felélesztésére akarták felhasználni. A vármegye törvényhatósági bizottságának, a városnak közgyű­lése és a nemzeti bizottság ülése — a munkáspártok állásfoglalása alapján — elutasította a nacionalista, revíziós terveket. 156 A reakciós tankönyvek kivonása a forgalomból nehézséggel járt. Mind­szenty J. nem volt hajlandó megengedni az új demokratikus tankönyvek hasz­nálatát a katolikus iskolákban. 157 Ez veszélyes helyzetet teremthetett, mert a katolikus egyház kezében 2 tanítóképző, 3 gimnázium, 1 nőipari iskola volt. A megye 198 elemi, illetve általános iskolája közül 123 egyházi iskolaként mű­ködött (62 %), és ennek többsége szintén a katolikus egyház hatósága alatt ál­lott. Mindszenty J. tevékenysége közelről érintette Győr-Moson vármegyét, inert nemcsak hercegprímásként gyakorolhatott befolyást, hanem közvetlenül Is, a szigetközi résznek — esztergomi egyházmegye — püspöke volt. Politikai állásfoglalását jellemzi az a mondata — többek között —: „ ... a párt és osztály­harc közepette ... magasra csap a hamisság pernyéje." 158 Ezt folytatta Pfeiffer kisgazdapárti képviselő, aki a győri városházán nov. 24-én elmondott beszédében kijelentette: „... a forradalom olyan, mint a fo­lyam, sok szemetet hord a hátán". „A többségi párt van hivatva arra, hogy el­takarítsa a forradalom szemetét." A győri munkások (szociáldemokraták és kommunisták) nem tűrték ezt a hangot. Pfeif férnek — anélkül, hogy gyalázko­dását befejezhette volna — távoznia kellett a teremből. 159 A megye kisgazda vezetői —• újságjukon: Független Kisgazdán keresztül szept. 22-én —• ismertették céljaikat és világnézetüket. Világnézetük a „kriti­kai realizmus". A magántulajdon: szentség, ösztönzője a haszon, a haszon célja *atz önfenntartás; mindezek összességé: a szabadság. 160 A kisgazdapárt a polgári eszme képviselője, együttműködésre hajlandó, de a B listázottak ügyét rendezni 152 GyM II. évf. 70. és 212. sz.. és DSzN II. évf. 234. sz. 153 GyM II. évf. 100. sz. 154 Uo II. évf. 118—119. sz. 155 Uo. II. évf. 162. sz. 156 Uo. II. évf. 41. sz. 157 Uo. II. évf. 229. sz 158 FKg I. évf. 34. sz. 159 Uo. I. évf. 167. sz. 160 Uo. I. évf. 114. sz. 547

Next

/
Thumbnails
Contents