Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Sáry I.: Győr megye népiskolai viszonyai a közigazgatás tükrében 1869–1873
A tanfelügyelő közzétett adatai szerint 1873nban a megyében 25 olyan iskola volt, ahol 1 tanteremre és 1 tanítóira száznál is több tanuló esett. Ezenkívül 7 olyan iskola volt, ahol a tanulók létszáma kilencven—száz között mozgott. A tanulók létszámához mérten 34 új tanterem felállítására lett volna feltétlen szükség. Tanítók helyzete Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter már 1868-ban körrendeletileg felhívta a megyei közigazgatási hatóságokat, hogy a tanítói fizetések kellő időben történő kiszolgáltatása felett szigorúan őrködjenek. 1869-ben pedig az ország szegénysorsú tanítói között segélyt osztott ki. Ennek keretében Győr megye 5 néptanítója részesült összesen 480 forint államsegélyben. A tanítók anyagi helyzetéről bizonyos keretek között a népiskolai törvény is igyekezett gondoskodni, amennyiben a rendes tanítói fizetésre legkevesebb évi 300 forintot írt elő. Igaz, hogy ez a kötelezettség kifejezetten a községi tanítókra vonatkozott, de a felekezeti tanítók is törekedtek arra, hogy legalább ily összegben részesüljenek. Ennek biztosítása viszont nagy mértékben a hitfelakezet vagyoni állásától függött, mert a népiskolák alappal úgyszólván nem rendelkeztek. Miután Győr megye összes népiskolája felekezeti jellegű volt, a tanítók fizetését kizárólag az egyházközség és az egyházi főhatóság állapította meg. 1867 előtt a tanítói fizetések megállapításakor a közigazgatási szervek, mint hiteles bizonyság jelentek meg az illető községben. 1867 után a közigazgatási szervek csak abban az esetben jelentek meg és intézkedtek ily alkalmakkor, ha a tanító egyben a jegyzői hivatalt is viselte. A népiskolai törvény életbe lépése idején Győr megyében e kettős hivatal viselése eléggé általános jelenség volt. Felszámolása a körjegyzőségek kialakítása idején ment végbe. A közigazgatási szerveknek a fentiek mellett sokkal nagyobb gondot okozott a tanítói illetmények behajtása. Miután a tanítójárandóságok természetbeni és pénzbeli szolgáltatásokból állottak, azok behajtása az állandó alkudozások színtere volt. A lakosság pénzbeli fizetésképtelenségét az állami adóhalasztások és elengedési kérelmek tömeges esetei eléggé bizonyítják. A természetbeni javaknál hasonló volt a helyzet. Rossz időjárás, árvíz s egyéb elemi csapások miatt sokszor a létfenntartás is veszélyben forgott. így azután előfordult, hogy a tanító gabonaés egyéb járandóságait éveken keresztül nem kapta meg. A rétalapi rk. tanító például 1869-ben a főispán segítségét kérte ötévi járandóságának behajtásához. A főispán az ügy elintézését a szolgabíróra bízta, aki a község bíráját utasította az illetmény behajtására. A nagyrészt zsellér, napszámos és cselédségből álló község, ahol 15 holdas volt a legnagyobb birtokos, csak óriási erőfeszítéssel tudott egyébként is szegényes kötelezettségének eleget tenni. Jellemző, hogy a tanító fizetése e községben még 1873-ban is csak 125 forintot tett ki. Koroncó község bírája a jegyző és tanítói hivatal további egyszemélyű fenntartására a következő indokkal szolgált: 1862-ben az iskola leégett, felépítéséért a község 1735 forintot (osztrák értékben) fizetett. 1863-ban az aszály tette tönkre a határt. 1865-ben a rendkívüli nagy árvíz elpusztította a szénatermést. „1866-ik évben — melyre csak vissza emlékezni is borzadás — az általános fagy- és aszály fosztott meg minden termésünktől és juttatott igen sokat az éhen halas küszöbére, ekkor a magas kormány, hogy az éhen hálástól mentek legyünk nyújtott, és pedig részint, •— mint tudva van —•, élelmiszerek, részint pedig kölcsönpénz kiosztás által segélyt, mely utóbbiak súlya máig is nyomja vál512
