Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Uzsoki A.: A győri és Győr környéki régészeti gyűjtés és kutatás története
az egész I. és II. osztálybeli tanoncok rovar- és növény -gyűjtéssel buzgón foglalatoskodtak .. ."™* A gyűjtemény a gimnázium épületének földszintjén, szűk és nedves helyiségben volt elhelyezve. A hirtelen gyarapodásra 1858 őszén a második emeleten egy nagyobb és két kisebb szobát jelöltek ki. A tágasabb elhelyezést indokolttá tette az is, hogy Rómer az iskolaév közötti szünetben, nyáron a Bakonyban, Erdélyben és Dél-Magyarországon gyűjtőkörúton vett részt, és 13 ládában küldte haza az anyagot. 233 1858 november végén a bencés főgimnázium „tanülésén" felvett jegyzőkönyvben azzal a kéréssel fordultak a cs. k. kormányhoz, hogy a vallás közoktatásügyi minisztériumnak 1836. szeptember 27-én kelt „intézvénye" alapján utasítsa a községek elöljáróit, hogy a talált régiségeket szakértőnek jelentsék be, aki azokat megvizsgálva a cs. k. hatóság elé terjeszti és őrzésükről gondoskodik. A tanári kar Rómer Flórist ajánlja ilyen szakértőnek és kéri, hogy őrhelynek múzeumukat jelöljék ki, nehogy „az érdekes régiségek, a tudományosság könnyebb fejlesztésének e hatályos eszközei, melyek az emberi tudomány határait szélesebben kiterjesztve, az elrejtett, vagy a kétségbe vont igazságot felderíthetik, — elszórva az enyészetnek tétessenek ki." 234 A tanári kar kérelmére a cs. k. helytartóság soproni osztálya december 19-én 26 662. számú leiratában azt válaszolta, hogy a régi műemlékek bejelentésére a felszólítást megtette, s ígéri, hogy a főgimnáziumi múzeumot őrhelynek, Romért pedig őrnek fogja kijelöltetni, és addig is megbízza, mint ideiglenes őr működjék. E leiratra a megyefőnök elrendelte, hogy a megyében lelt régiségeket a gimnáziumiba szállítsák. 235 1859 áprilisában érkezett meg Pannonhalmára a cs. k. műemlékvédelmi központi bizottság levele, amelyben érdeklődnek, hogy a rendnek nem lenne-e kifogása, ha Rómer Flórist a bizottság magyarországi levelező tagjává választanák. A főapát április 19-én kelt válaszában nem emelt kifogást ez ellen, így a fenti bizottság május 6-án kelt levelében Rómer Flórist magyarországi levelező tagjává választotta. A főapát külön levélben értesítette erről a győri főgimnázium igazgatóságát és mellékelten megküldte a kitüntető okmányt, melyet kérésére a tanári kar jelenlétében ünnepélyesen adtak át. 236 Az eredeti levél megmaradt a múzeumban, ennek teljes szövegét közöljük, mert tulajdonképpen ez az egyetlen okmányunk Rómer Flóris győri múzeumi működéséről. 237 'Numero 99 Löbliche Schulen-Direction ! Zu Folge der Anfragung der Kaiserliche Königliche Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale im östr. Kaiserstaate- dd° 9 April 1. J. Z. 122.— ob gegen die Ernenung des Professors Florian Romer zum Correspondenten Mitglied der Gesellschaft in Königreiche Ungarn von Seite des Ordens kein Anstand erhoben wird? — und der bezüglichen Antwort dd° 19. April 1. J. Z. 85 — anlangte das Auszeichnungs, und Ehrenamts Décret, mit der ämtlichen Zuschrift dd° 25 Maj 1. J. N ro 2224/ praes. welches hiermit angeschlossen mit der Weisung der Löblichen Schulen Direction übersendet wird: 232 Uo. 233 Lovas (145), i. m. 9. 234 GyK (1859) 186. 235 Uo. 236 GyK (1859) 186—187. 237 XJMA, Rómer Flóris iratok. 39