Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

László F.: Adatok a győri mészároscéh történetéhez

7. ábra. A győri mészáros céh pecsétje 1713-ból szabad széket nyitniuk, mint a városiaknak, és pedig szombati napokon Szent Mihálytól (szept. 29.) Szent Györgyig (ápril. 24.) d. u. egy órától, Szent György­től Szent Mihályig d. u. két órától egész estig; szerdai napokon reggeltől délig folyhat az eladás. Ugyanez áll a hentesekre. A bőrök szárításáról és árusításáról a céhlevél úgy intézkedik: minthogy a székekben bűz és piszok származik ebből, azt a háznál is végezhessék. Minden más vevő előtt a tímároknak és hasonló itteni embereknek kell a bőröket eladni. Vidéki mészárosok a lenyúzott bőröket a hússá] hozhatják be és adhatják el a két előbbi napon. A mészárosok igaz fonttal mérjenek és hússal ne házaljanak. Ha vadat, szarvast, őzet, vaddisznót, halat, vizát, csukát, pontyot és hasonlókat ide hoznak, kivágni és árulni az ilyen vadat és halat csakis a mészárosoknak szabad. Vidékről a városba húst sem darabonként, se negyedenként nem szabad hozni, csak egész vagy fél marhát bőröstől; ha eladni nem tudnák, kötelesek visszaszállítani. 1628-ban a császári Győr lőerődben Br einer János udvari titkos tanácsos és hadtanácsos, kamarás és főkapitány privilégium, levele szabályozza a mészáro­sok működését. Ennek az eddig ismeretlen okiratnak rövid tartalma a következő: Minden mester, aki Győrben éven át vágni és húst mérni akar, köteles nagypén­teken jelentkezni, különben húst nem árusíthat. Lopott marhát — tudva — senki sem vehet. Vágni csak a vágóhídon a viz mellett szabad, kivéve ha ezt nagy szükség nem indokolja. Senki nem dolgozhat fel, sem nem árusíthat tisztátalan állatokat, ökröket, teheneket, borjakat, juhokat, bárányokat, kecskéket, gidákat, disznókat, akár egyéb állatokat, melyek megevésre nem alkalmasak, mint pl. farkasokat, rókákat és ehhez hasonlókat Aki ezt mégis megcselekszi a céhből és a mészárosok társaságából ki kell zárni és a császári főerődben többé nem űzheti mesterségét. Vasár- és ünnepnapo­382

Next

/
Thumbnails
Contents