Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

Csatkai E.: A magyar quodlibet

A MAGYAR QUODLIBET A magyar polgári festészet legkiválóbb ismerője, Lyka Károly megvetőleg nyilatkozik a quodlibetről, szerinte ez a műfaj visszaélés a toll és tuss nemes anyagával: egy sereg különféle ábrázolást fűztek össze készítői egyetlen képpé, mindenféle tücsköt, bogarat, bár előfordult, hogy nevesebb művész is leereszkedett hozzá; mentségéül szolgáljon, hogy fiatal volt még akkor. Valóban a műfaj aligha érdemli meg sokat ígérő nevét sem: quod libet annyit tesz: ami tetszik. A magyar, bár e téren polgárjogot nem nyert egyveleg szó szerényebben hangozván jobban illett rája. Különben is quodlibetnek hívtak sok mindent, po. biedermeier színpad kabaréját, amikor ének, tánc, kis színdarab és szavalat váltakozott. A pesti színpadon csak 1824-ben találtunk legkorábban ilyen elnevezést, Sopronban már 1808-ban. A zenetörténet is tud quodlibetről. És ezt az elnevezést olvassuk a Széchenyi könyvtár egy kolligátumának fedőlapján, amely mögött összefűzött ponyvatermékek sorakoznak.

1 Lyka a táblabíró korszakba helyezi a magyar quodlibetet, gyökerei azonban nyilván korábbiak és a XVII. századbeli csendéletig nyúlnak vissza. Gsell svájci festőnél (1673—1740) már világosan jelentkezik az alap, melyre a quodlibet felépült: nagyméretű csendéletén (106x131 cm) összevisszaságban mutatkozik torzó, fej, koponya, könyv két aktábrázolással, üvegpokál, földgömb, okirat pecséttel, doboz gyönggyel.

5 Az ilyen össze-visszahányt képek nyomán kisarjadzhatott a logikus elrendezést szintén nem ismerő quodlibet, még hozzá többnyire műkedvelők kezén, ami némileg igazolhatja az ilyenfajta munkák kuszaságát is. De nem is igen szabadulnak a mindennapi használat tárgyai közül sem, üdvözlő kártyák, játékkártyák, naptártöredékek összevisszasága foglalja e] a csendélet fémtárgyai, virágai, gyümölcsei helyét. A quodlibet műkedvelő készítői bajosan tudták volna áttenni a térből síkba, ezért is nyúltak olyan képecskékhez, amelyeket már eredeti szerzője áttett a síkba. Nem egyszer a szerző ajánlását, vagy valamiféle alkalmi jókívánságot is olvashatunk a quodlibeten, ami a korabeli érzelmességnek jeladása. A szerény készítők alkalmasint már azt is kitüntetés1 Lyka K., Magyar művészet (1800—1850) 68. Az Üj Idők lexikona. XXI. kötet 5196. lap. Vatter, A soproni német színészet története. (1929) 103. Kádár J., A pesti és budai német színház története (1923) 164. Pogány P., Folklór és irodalom kölcsönhatása (1959) 98. Ügy látszik, bútorintarziának is szerepelt a quodlibet, a krasznai kastélyban volt ilyen. Cserey Farkas írja Kazinczynak 1816-ban: „A feleségem szobájáman lévő quodlibétes kasztén". Váczy, Kazinczy Ferenc levelezése. XIV. kötet, 457. 2 Birmann, Deutsches Barock und Rococo (1914. II.) 581. 23 Arrabona 353