Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Uzsoki A.: A győri és Győr környéki régészeti gyűjtés és kutatás története
zetével, ezért 1868—69-ben sokat levelezett, hogy visszakerülhessen Győrbe. 178 1871-ben már ismét Győrött tevékenykedik. 179 Gyűjteményéről két adat áll rendelkezésünkre. 1868-ban Sopronból keltezett levelében írja, hogy 1280 darabból álló katalogizált római éremgyűjteménye van, ezenkívül jelentős a magyar pénzgyűjteménye is, melyben 248 Árpád-kori érem található. 180 1904-ben, ihalála után pedig az alább felsoroltak maradtak utána: 181 1804 római érem, 219 római familiáris érem, 377 görög és római érem, 204 római camea, melyhez ezenkívül még számos (meghatározatlan érem, emlékérem, gyűrű és gyöngy tartozott. Győrbe kerülve nagy lendülettel fogott hozzá a régészeti kutatásokhoz. Ebenhöch után ő az egyetlen gyűjtő ebben az időiben, aki rendszeres kapcsolatot tart fenn a múzeummal és Méry Etellel. 1871-ben a mai Gázgyártól délre, az ún. Űjszállásokon hat és fél méter magas halmot hordtak le, s ennek során kelta, római és Árpád-kori sírokat találtak. Fábry a helyszínen számos leletet megmentett, a területet felmérte és a régészeti anyagot átadta a múzeumnak. A leletmentésszerű munka eredményeit mindjárt nyilvánosságra hozta a Győri Közlönyben, azonban az Árpád-kori pénzek alapján a halom készítését tévesen a kunokkal hozta kapcsolatba. 182 Fábry leírása alapján ismertette Méry Etel is az anyagot, s később, mikor már a régészet új eredményei alapján szét tudták választani koronként az anyagot, akkor is csak Fábry adataira szorítkozhattak, így Lovas Elemér az újszállási kelta leletek publikálásakor 183 kénytelen volt a szűkszavú tudósításra támaszkodni. Jelen disszertációban történik először hivatkozás a Fábry hagyaték kézírásos anyagára, ezért el kell mondanunk, hogy a szerző évekkel utóbb újból hozzáfogott az újszállási sírok feldolgozásához, s kéziratában helyleírást ad, ismerteti az ásatás lefolyását, de a leletek leírása már elmaradt. Itt már megállapítja, hogy elhamarkodott kijelentés volt a halmot a kunokkal kapcsolatba hozni, az a véleménye, hogy „már a történet előtti korszakban temetkezési helyül szolgált". 184 Az ismertetést német nyelven is elkészítette és kitűnő rajzokkal illusztrálta, a halom pontos felülnézeti rajzát és metszetét is közli. E kéziratos munka 185 az előbbivel együtt ismeretlen volt a régészeti irodalomban. Felhasználásuk még mindig aktuális és bizonyos tekintetben tisztázhatja a leletkörülményeket. (4. ábra). Fábrynak van ezenkívül egy kézirattöredéke ugyanerről a lelőhelyről, az előbbivel együtt tervbe vettük feldolgozásukat és közlésüket. Régészeti tevékenységén kívül meg kell emlékeznünk fő szakterületéről, a numizmatikáról is. Egy nagyobb munkáiban feldolgozta magyar és erdélyi pénzgyűjteményét. 186 Jegyzeteiből kiderül, hogy tanulmányozta a korabeli szakirodalmat, és numizmatikai téren valóiban elismert szakember volt. Győrből való elköltözésének okát nem tudjuk, de Magyaróvárott sokat tevékenykedett, Sőtér Ágost segítségére volt nem egy esetben. Munkásságát pozitívan kell értékelnünk, mert mint magángyűjtő saját érdekein felülemelkedve rendszeresen bele179 1869-ben még Sopronból értesítette Rómert a bakonyszombathelyi éremlelet feldolgozásáról: AÉ (1896) 137—138. 180 Lásd 176. sz. jegyzet. 181 Ingóságainak összeírása a Hansági Múzeum Régészeti Adattárában a Fábry iratok között. 182 Fábry (70), GyK (1871) 229—230, 233, 237—238, 241—242, 245. 183 Lovas (151), FA (1939) 88—94. 184 Fábry (74), Kézirat a XJMA-ban. 185 Fábry (71), Kézirat uo. 186 Fábry (73), Kézirat uo. 3 Arrabona 33