Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól

eredeti nyak magasságát ! Ha a nyak valamivel rövidebb volt mint pótlása, akkor a haj nimbus-körle szinte ráülhetett a mell félkörére (ma magasan föléje emelkedik). Ez esetben a herma alaparányait megadó egyenlőoldalú háromszög csúcsa nem az .orrgyökben volt, hanem a homlok felső felezőpontjában. E kérdéshez hosszadalmas számításokon kívül az szükséges., hogy a;z egykorú hermákon is elvégezhessem a méréseket, s ezt fényképről csak közelítően lehet megtenni. Ezért a közölt két vázlat közül az első csak kérdőjelekkel tekinthető pontosnak. Ám az alapépítmény arányrendje még így is bizonyos: nem szemmértékkel történt az arányok megállapítása, hanem méréssel, arányítással. További kérdőjellel növeli töprengésünket az a lehetőség, hátha az alsó, mérmüves sávot csak a herma sodrpnyzománcait készítő mester forrasztotta a mellkashoz. Ez esetben a háromszög csúcsa a hajkorona felezőpontjába kerülne. Mindez indokolja, hogy most csak futó vázlatot közlök, inkább csak tájékoztatásul arra, hogy milyen módon épült fel a herma, illetőleg milyen módszerrel igyekezünk a mester közelébe jutni. A második — ugyancsak ideiglenes — vázlat a fej bizonyos méreteinek egyezését, szerkesztésének módját mutatja meg. Ilyenféle mérések a középkorban szinte természetes követelmények voltak s az eddig is ismert Villard de Honecourt rajzokon

25 messze túlmutatnak a tekintetben, hogy nemcsak a nagy építményeknek volt megszerkesztett arányrendje, hanem a szobroknak is. Ilyenféle vizsgálatokat nálunk. Posta Béla. indított, el a vízaknai kehely méréseivel és pontos arányrendjének megállapításával.

26 Be kell vallanom, hogy méréseimet nem Posta Béla nagyjelentőségű kezdeményezései indították el, hanem a véletlen vezetett arra az útra, amelyet előttem már ő is kezdeményezett. Annyi e vázlatok nyomán is bizonyossá vált, hogy a fejen bizonyos fokig más művészi magatartást találunk mint a mellkason. A fejen minden mért, számított, egymáshoz viszonyított, amott sok a pontatlanság, a részletek csak lazán illeszkednek az egészbe. A fejnél is vannak „pontatlanságok" például a szakáll és haj barázdáinak vezetésében, tehát a tiszta nagy formára rákerülő díszítő jellegű felület-megdolgozásban. De ezek nem hatnak itt zavaróan, mert alapformájuk hibátlan, sőt e lazaságok bizonyos fokig feloldják a mértan ridegségét. Ennek ellenére alig hihető, hogy egyazon mester tervezte s készítette a homlokráncok szigorúan tiszta menetét és a mellkas gerinchálózatának elnagyolt metsződéseit. Igaz: a szemet a fejen is ugyanúgy csapolták bele az arc lemezébe, mint lent a záró-zománcokat, s ebből egy mesterre, egy műhelyre következtethetünk. De látjuk majd a lehetőségét annak is, hogy a sodronyzománcok egy régi „reistauláskor" kerülhettek a talán eredetileg vésettaljú zománcokkal díszített mellkasra s ezzel egyidőben kerülhetett sor a szem zománcának kicserélésére is. Akárhogy is van; a fej minden ízében számított, a mellkasnál pedig — különösen az elölről nem nagyon látható vállrészeknél, sok az elrajzolás, a pontos számítás hiánya. A herma vizsgálatakor minden egyes négyzetcentiméternyi felületet erős nagyítóval néztem meg többször is. A fejen, pontosabban szólván az arcon, sehol sem találtam ötvöseszköz nyomait, csak a külön lemezen beillesztett szemen. A szem ezüst gömbszeletén ugyanis a szivárványhártyát és a pupillát vésett árok veszi körül és a szivárvány hártya körgyűrűjét apró, szabályosan, 23 A rajzokat sok helyen közlik pl. Meder, J., Die Handzeichnung. (Wien, 1919) 80—81. kép. 26 Posta B., A vízaknai kehely. Dolg. VI. (Kolozsvár, 1915) 141—191. 176