Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól
Visszatérve a jelenlegi állapotra, a mellkas alapja nem ovális, nem ellipszis, hanem elől és hátul egy-egy darabon (25, illetőleg 24 cm) egyenes és a vállakná] hajlik át félkörbe. E szabályos alaprajzon a mellkas mellső fele domborúbb, a hát meredekebb s a fej pedig — természetes helyzetének megfelelően —< kissé hátrébb kerül. Ez bizonyos „nyakas" tartást ad a fejnek. Az ilyenképpen kialakult térgörbe felület nehéz helyzetbe hozta az ötvöst, aki négyzetes-hálómintás, palástot akart ábrázolni. A mell- és hátrészen még aránylag könnyen megbirkózott a ferde hálózatba illesztett négyzetekkel, mert a torzulás csekély volt, de a vállakná] sehogyan sem sikerült szabályos rendben elhelyezni, felezni, osztani a négyzeteket. A palástot a következő módon készítette az ötvös. A mellkas alakúra domborított lemezre rárajzolta a négyzethálót, azután ötvös-szurokkal kitöltötte belsejét és a négyzetek belső tükrét visszakalapálta. A visszakalapált mező oldalai ferdén magasodva metsződnek a hálózat élvonalaiban. A mellkas lemezének eredeti felületéből tehát csak az élvonalak maradtak meg s az alsó és felső szegély 1 : a többi rész mind mélyebbre került. Ha mármost,. • szintehagy munka közben figyeljük az ötvöst, akkor észre kell vennünk, hogy ez a munka nem nagyon volt ínyére, lehet, hogy nem is mJaga csinálta, hanem valamelyik legényének adta ki. Az élek metszete nem tiszta, a sarkokat elnagyolta, a vállaknál nem tudta a hálózatot úgy megszerkeszteni, hogy az egész teret betöltse s üres felület is maradt. Az alap szalagjára jráülő félnégyzetek az alattuk levő ütemsortól teljesen függetlenül helyezkednek el. Mindez váratlan a gótika világában. Hiszen ez az a kor, amelynek mérműveiben, mester jegyeiben s építészeti részleteiben szinte a virtuóz örömével és találékonyságával játszanak a körzővel s bonyolultnál-bonyolultabb felületeket népesítenek he beleillő mértani mustrákkal. Szinte észrevétlen könnyedséggel birkóznak meg a miénknél százszorta nehezebb felületkitöltéssel. Itt pedig, aránylag könnyű feladaton hajótörést szenvedett a mester. Mégis igazságot kell szolgáltatnunk az egykori mesternek, mert minden hibáját feledteti a sodronyzománc tündéri felületjátéka. A bemélyített négyzetes, háromszöges, fecskefarkas rekeszekbe ugyanis pontosan ugyanolyan módszerre] készült sodronyzománcok kerültek, mint amilyent az alsó, zárósávban láttunk, csak — sajnos — itt nem csapokkal erősítette fe] az ötvös, hanem ón-forrasszal. — E forrasztás miatt nem szerelhetjük le helyükből. Mivel a négyzetek, háromszögek, fecskefarkas minták nem egyformák, bizonyos, hogy itt is jelölni kellett a zománclapok helyét, hogy mindegyik a maga helyére kerülhessen, hiszen más helyre nem is illett volna bele. Egyetlen lapnál, a mellkason levő vésett aljú zománcos címernél bizonyossá is vált ez a feltevés. Alatta ugyanis szép, gótikus minusculás „r" betű vésete látható. Sajnos a zománcos lapot megerősítették, újrazománcozták s így ma már nem ellenőrizhetjük, hogy a lapon is rajta volt-e az „r" betű. Talán nem véletlen, hogyha a jobb vállnál kezdjük a lapok sorait lefele betűzni, akkor a mellkas közepére éppen az „r" betű jut. Rátérve a sodronyzománcokra, készítésük menete a következő volt: a mester az alap beniélyített idomainak megfelelő ezüstlapot vágott ki, majd az alsó sávénál kicsit vastagabb hengeres pálcára csavarta a sodrott huzalt. A továbbiakban is minden aként folytatódott, ahogy az alsó rekesz-zománcoknál leírtuk. A ketté vágott sodronykörökből való félkörökkel kialakította a karéjos-szélű leveleket és a csipkés jellegű szegélydíszt (a sarkokat itt is külön-külön hajtogatta meg). A négy, kékszínű sziromlevél a központban levő sárga körből hajt a négy átló felé, a szirmok között ékalakú zöld kehelyleveleket látunk. A háttér lilás 171
