Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól
amelyben készült s amelybe került. A herma nem elszigetelt, muzeális műremek volt, hanem szerves része a nagyváradi székesegyháznak 1 : a kettő egymás képét éa hasonlatosságát példázta. A gótika stílusa ugyanis mindent áthatott a legkisebbtől a legnagyobbig. A kisméretű dolgok a nagynak adtak értelmet, a monumentális méretek pedig a kis művekben találták meg otthonias, intim hangulatukat. Sajnos nagyon keveset tudunk a váradi székesegyházról, ami az írott szón túlmutat. A Szent László építményének csak sejtett alaprajza maradt meg s a gótikus egyházról sem tudunk sokkal többet; kövei ott vannak beépítve a vár olasz bástyáiba es téglafalaiba. Bizonyos, hogy nem csupán a most is jól látható bordaívek, talapzatok és kerettöredékek vannak a falban, hanem úgyszólván az egész gótikus székesegyház beleépült a várfalakba. Mivel eként keveset tudunk a herma környezetéről — amelynek harmonikus része volt —, az ellenkező úton kell haladnunk, s a hermából kell következtetnünk arra ami körülvette. A későbbiekben is látjuk majd, hogy ez a kísérlet nem is alaptalan, —' legalábbis nagy vonalakban megvalósítható. A részletekre későbben térek rá, most főként a szírthatást és a térformálást szeretném — inkább csak gondolatban — felidézni. A románkori hermák nagyrészt színtelenek, csak aranyukkal, ezüstjükkel hatnak, ritkásan ritmizálja felületeiket néhány szétszórtan beillesztett drágakő. Ezzel szemben a gótikus hermák és ereklyetartók színesek, kövek, festés, vagy zománc és finom poncmunka borítja felületüket. A Szent László herma gazdag színvilága nem véletlen s a többié sem az: szemben ugyanis a románkor várszerű, gyengén világított templomaival, a gótika székesegyházait a nagy üvegablakok szi várván yszűrőj én keresztül fényáradat borította s a falak festményein ez a színes fénypászma még kápráztatóbbá vált. 9 Ezt a gazdag színvilágot még melegebbé tette a nagy csillárok (a mennyei Jeruzsálem jelképei?) és az oltárok gyertyáinak meleg fénye, amely a csillogó aranyról visszaverődve átjárta az egész belső teret. Tudvalevő, hogy az arany egymagában is az égi fény mocsoktalan jelképe volt, nem véletlen tehát, hogy az ég lakóinak — a szenteknek — szobrait nem testszínűre festették (a testnek, a húsnak tagadása e kor egyik alapvető tanítása volt), hanem aranyozták, hogy az arcokról is sugározzék ez a mennyei fény. A természethű festés már a középkori világkép megbomlását jelenti. Nos a Szent László herma aranyló fénye és csodás színvilága alapján nagyjából eként kell elképzelnünk a váradi székesegyház belső terét is. Feltehető, hogy a templom északi falát a bibliai történetek mellett a Szent László falfestmény-sorozat képei ékesítették. A herma elképzelhetetlen rideg, fehér falú, dísztelen térben: megköveteli maga köré a színt, a fényt és az arany ragyogását. Ide s tova mintegy negyedszázada foglalkozom a győri Szent László herma és a legenda képsorának feldolgozásával. S mégis az alább következő rövid közlemény, amint az alcímből is kitűnik: vázlat. Rövid magyarázattal tartozom arról, hogy miért állok befejezetlen munkával az olvasók és a kutatás elé. E tanulmány közzétételének első oka, hogy a győri Múzeum részéről felmerült az az igény, hogy e remekmű látogatóinak legyen mit kezébe adjanak tájékoztatásul. A régi munkák ugyanis nem forognak már közkézen. Bunyitay Vincének a váradi székesegyház történetéről írt 3 hatalmas kötete a könyvtárak féltve őrzött ritkasága, Ipolyi Arnold remekbeszabott tanulmányai régi szakfolyóí Sedlmayr H., Die Entstehung der Kathedrale. (Zürich, 1950). 160
