Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Timaffy L.: A honfoglaló magyarság hitvilágának maradványai a Kisalföldön
halál között vót, aztán meggyógyult, de soha többé nem lett egész ember''. Ügy tudják, hogy „ezalatt elragadta az ördög a lelkit (II. 1) és elvitte oda, ahun a bajok físzke van. Ott látta meg az összes nyavalyákat, nos mire magához tért, tudós lett ű is, mint az anyja. Ettül kezdve a gazdaságban nem dógozott, zárkózott lett, magának élő (I. 2.), elhagyta régi legény pajtásait, lányokhoz se járt udvarúni. Csak az anyja mellett dógozott a javaskodásban." A kisbaráthegyi „tudós" Fodor család őse „hét foggal született a világra (I. 1). Anyja igen féltette, hogy tán el találják vinni mellülle, ezért cérnát kötözött a kézire a bőcsőben, a másik végit meg a maga csuklójára kötötte, úgy aludtak minden éjjel (I. 4). Föl is nőtt baj nélkül, szép, erős gyerek lett belőle. Sokszor begyütt öreganyámhoz, aszonta néki, hogy aggyanak egy kis kenyeret, mert én vagyok az a szerencsétlen gyerek, aki hét foggal született a világra. Nagyerejű gyerek vót. Lehetett tíz éves, vót a pajtájuk mögött egy nagy harmincnyóc fogú létra. Két embernek is ölég vót fölemelni. Az a tízéves gyerek csak odament a létrához, alsó harmadik fokát a foga közé vette, a legalsót meg a kézibe fogta és úgy vitte a létrát égnek tartva fölfelé (I. 2). Tizennégy éves korában mégis csak elvitték a tátosok (II. 2). Egyszer csak eltűnt hazulról a gyerek. Keresték mindenütt a hegybe, de nem találták. Azt mondták, hogy amikor elvitték, egy nagy fehér dühös kutyával köllött neki megküzdeni (VI. 2). Akkora vót, mint egy borjú. De erős gyerek vót, hát földhözvágta. Attul kezdve tudott a kutyák nyelvin, meg a dühösséget is el tudta kűdeni akárhová, osztán le is tudta venni a jószágrul. Három napra rá hazagyütt (II. 2), de égiszen más lett, mint vót. Csöndes ember lett belülié. Mindig szomorkodott, mer hogy tudóssá köllött neki lenni". Pásztoraink sok hagyományát őrizték meg a tátos, tudós hiedelemkörnek. Kálmán János pásztor Rábapatonán mesélte: ... Apámtul tudom, hogy amellik gyerek foggal születik, abbul tátos lesz (I. 1). Hétéves koráig otthun van az ilyen az anyja mellett, de akkor egyszercsak eltűnik, akárhogy is vigyáz rá az anyja. Csak nyóc-tíz év múlva gyün vissza valamelyik állat képiben. Amikor eltűnik hazulról az ilyen tátos gyerek, előbb megbetegszik. Élettelenül feküszik valahun kinn a határba, olyan, mintha meghalt vóna (II. 1). Akkor a tátosok apróra szétszedik a testit (II. 4) és megszámúják a csontjait, hogy van-e fölösleges csontja (II. 5). Van neki egy, vagy több is, azok a fogak, amelyekkel megszületett. Akkor aztán újra összerakják és a saját vérükkel ragasztják össze a testit (II. 6). Mikor fölébred, már igazi tátos lesz belülié, csak még föl köll mászni neki egy nagy létrára, nos azon piheni ki magát (III. 1). Akkor má bikává tud változni és megverekedhet az ellenfeleivel (VI. 2). Bika alakjában gyün vissza a falujába és megmutatja magát az anyjának. Péter József kanász mesélte: „Lebenybe vótunk akkor, apám is pásztor vót ottan. Ott is vót egy asszony, született néki egy fia, hét foga vót minnyá (I. 1). Sokat rítt a gyerek egísz nap, még éjjel se állt be a szája. Nem bírtak má vele. Egyszer aztán kitartotta éjjel az anyja az ablakon, hogy: ne tátos, vedd el! — Háromszor mondta, akkor aztán kikapták a kezibül, oszt úgy rítt a gyerek a levegőben, ahogy vitte a láthatatlan tátos" (II. 1). Molnár Gyula pásztor mondta Patonán: „Abbul lesz tátos, aki foggal születik, legtöbbször hét foggal (I. 1). Ha hétéves koráig nem hal meg, akkor bírja majd a tátosságot. Hétéves korában aztán elveszik az any játul a tátosok (II. 1), hiába köti oda az asztal, vagy az ágy lábához (I. 4). Három napig úgy níz ki, mintha meg vóna halva (II. 1). Addig a lelke elmegy világgá. A tátosok megszámúják a csontjait (II. 5), egy csonttal többnek köll lenni. Ez a tátosfog. 313
