Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Fügedi E.: Jelentés a II. várostörténeti konferenciáról
Tárgyi szempontból elsősorban módszertani eredményekre tekinthetünk vissza. Az alapreferátumok és a hozzászólások alapján megállapítható, hogy egy-egy város múltjának feltárásához az út három lépcsőben vezet a megvalósulás felé: 1. ki kell jelölni a legkevésbé ismert, a legkritikusabb korszakokat és kérdéseket, 2. ezeket előtanulmányok formájában kell feltárni és 3. ezután kerülhet sor a végleges monográfia megírására. Győrre vonatkozólag a konferencia nemcsak az első lépést tette meg, hanem — az általános magyar várostörténet szempontjából tekintve — még jelentős eredményt könyvelhetett el, amikor Győr múltját egészen a felszabadulásig vive vizsgálta meg. Fonák jelensége volt ui. a magyar várostörténetnek, hogy munkássága legtöbbször a feudalizmus végéig ért csak el, s elhanyagolta azt a korszakot, amikor a városodás és a városiasodás a feudalizmushoz képest nagy jelentőségűvé vált. A szabadságharc utáni korszak eseményeit a magyar várostörténet nem a város kereteiben, hanem az országos történet (munkásmozgalom, ipar stb. története) egy-egy részleteként mutatta be. A győri kezdeményezést azért is ki kell emelnünk, mert bár marxista történetírásunk nagy erőfeszítéseket tesz a legújabb kor feltárására, sőt a Horthy-4torszak általános gazdasági és politikai fejlődésének megrajzolásában már nagy eredményekre tekinthet vissza — mégis Győrben kísérelték meg először, hogy egy város mint szerves egész történetének legáltalánosabb vonásait felvázolják. Ha kétségtelen is, hogy Sáry I. nem mindig domborította ki erőteljesebben a feldolgozandó kérdéseket, Dávid L. referátuma pedig elsősorban a problémákról adott képet, de a tény, hogjeddig eljutottunk, fontos állomása a magyar várostörténetnek. Itt újra felmerül a fentebb már említett kérdés, a korszakok művelésének és művelőinek egyenlőtlen elosztása. Ez az aránytalanság részben objektív okokra vezethető vissza: egyrészt figyelembe kell vennünk, hogy a középkor esetében kereken 500, a későbbi feudalizmus kereken 300 esztendőt ölel fel, míg a legújabb kor legfeljebb egy századot, másrészt a korszak feltárásának módszertani előfeltételeiben legalább olyan aránytalanságok tapasztalhatók, mint a hozzászólók számában. Az aránytalanság szubjektív okai közül legalább egyet említünk meg: a központi feladatok megoldása ma olyan fontos, olyan sok kutatót köt le, hogy a várostörténet művelésére nem marad elegendő szakember. Mindennek végeredményeként minél közelebb jutunk a mához, annál kevesebb a hozzászóló, annál több a megoldásra váró bonyolult feladat. A legújabb kor tanulmányozását segítette elő Vigh K. és Szabó Á. módszertanilag azzal, hogy a visszaemlékezés jelentőségét hangsúlyozta. A politikai történet terén ez az eljárás ma már hagyományos módszertani fegyver, itt most a várostörténetben való felhasználás kérdését kell napirendre tűznünk. A konferencia másik pozitív módszertani eredménye a történeti statisztika bekapcsolása a várostörténetbe. Nincs szándékunkban megismételni mindazt, ami ezzel kapcsolatban a konferencián elhangzott, s ezért csak azt kell hangsúlyoznunk: a városlakók tömegének átlagos, tipikus jellemzőit ezzel ragadhatjuk meg a legjobban, rámutathatunk olyan összefüggésekre, amelyek rejtve maradnak a hagyományos módszerrel dolgozók előtt, s — talán ezzel kellett volna kezdeni — a számok abszolút világa erősebb fényt vethet a városon belül feszülő anyagi és társadalmi ellentétekre, pontosabban megrajzolhatja a különböző osztályok struktúrájában, anyagi helyzetében beálló változásokat mint a hagyományos előadásmód bármily mesteri megfogalmazása. A statisztikai munkával együtt járó nehézségek pedig felvetik azt a kérdést: nem kellene-e itt több városnak (és velük együtt természetesen több KSH igazgató20f 307
