Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Fügedi E.: Jelentés a II. várostörténeti konferenciáról
Győrött vált forradalmárrá, hogy aztán 1848—49-ben az ő személyes szerepe döntően befolyásolja a városban az események menetét. A radikális mozgalom a negyvenes évek közepétől kezdett Győrött határozott álláspontot kialakítani s magáévá tette az országgyűlési ellenzék irányvonalát. A mozgalom vezetői a „győri tízek" Zichy Ottó győrszabadhegyi házában tartották összejöveteleiket s politikai tevékenységük színhelye nem a városi, hanem a megyei közgyűlés volt. Itt ugyanis nemességük révén nyitva állt az út politikai tevékenységük számára (e célból Lukács Sándor is kihirdettette nemességét 1846-ban). Ugyanakkor magában Győr városában nem sikerült rést ütni a régi hivatalnokréteg és a kiváltságos helyzetüket védő vagyonos polgárság uralmán, mert amíg egyrészt a város az országgyűlésen szavazati jogának elismeréséért küzdött, ugyanakkor ellenezte a polgárjogok kiterjesztését és a városi kormányzat demokratizálását. (Hogy ebben a vezető rétegben nem a külföldet járt, művelt, a közjóért áldozatkész polgároké volt a döntő szó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Helytartótanács által 1844nben Győrött felállítani tervezett tanítóképző csak 1847-ben nyithatta meg kapuit, mert a város — amelynek lakói 1846-ban a polgárőrség zászlószentelési ünnepségeire sebtében 6000 forintot adtak össze — nem volt hajlandó az iskola céljára szükséges 2—3 szobából álló épület évi 80 forint bérét kifizetni.) A nagy összecsapás a konzervatívok és a radikálisok között az 1847. évi követválasztásokon történt meg, és a konzervatívok győzelmét hozta: a megye mindkét követe konzervatív lett (a városi követek választására a radikálisoknak nem is volt befolyásuk). A követi utasítások elkészítésénél azonban már felülkerekedtek a közgyűlésen a radikálisok, s az utasítást készítő választmány véleményét több pontban szabadelvűekké alakíttatták át. Ha Győr városának a polgári forradalom és a szabadságharc alatt játszott szerepét tanulmányozzuk, az események egymásutánjában lépten-nyomon látszólagos következetlenségekre, sőt éles ellentétpárokra bukkanunk. A kortársak 1848 áprilisában f orradalmiságáért „magyar Marseille"-nek nevezték a várost, sl ugyanők alig néhány hónap múlva a schwechati csatavesztés után — amelyben a győri nemzetőrök sorai az elsők között inogtak meg — széltébennhosszában gúnyos értelemben kezdtek beszélni a „győri vitézségről". Ugyanígy vagyunk a város életében szerepet játszó egyénekkel is. Az országszerte is egyik legkövetkezetesebb konzervatív politikusnak ismert, a régihez körömszakadtáig ragaszkodó Balogh Kornél és a szabadságharc egyik legradikálisabb, az eszme mellett a száműzetésben is élete utolsó percéig kitartó Lukács Sándor egyformán és elválaszthatatlanul hozzátartoznak a város életéhez. 1848 őszén Győr hivatalosan meghunyászkodik Jellachich előtt, de három hét múlva a nép önfeledt ujjongással köszönti a város falai közé érkező Kossuth Lajost. Győr tehát a forradalom és a szabadságharc alatt Janus-arcú város. A társadalom elentétes erői ugyanis nemcsak más-más szemmel nézik a váratlanul bekövetkezett eseményeket, hanem maguk is a porondra lépnek, s mivel érdekeik nagyon sok tekintetben szembenállnak, rövidesen egymással is harcba keverednek. Ezzel magyarázható, hogy a város szerepe, arculata oly gyakran változik: hol konzervatív, amely az ellenség előtt meghunyászkodik, vagy éppen össze is játszik vele, hol meg rebellis, amely szélsőséges radikalizmusával az egész környéket magával ragadja és fellázítja, vagy éppen egyszerre jelentkezik mind a kettő, mint Jellachich seregének közeledtekor, amikor a jómódú polgárság sietve meghódol a bán előtt, a külvárosok szegény lakói viszont 297
