Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Fügedi E.: Jelentés a II. várostörténeti konferenciáról
a város lakosságának 11 %-a, az adófizető polgároknak 27 %-a iparos), hanem a mesterségek sokoldalú differenciáltságában is megmutatkozott (a szabadságharc előtti időkben 70—80 féle különböző ipari foglalkozás nyomára bukkanunk). Ennek a fejlett kézműiparnak reprezentatív megnyilvánulása volt az 1846 júniusában megrendezett országos sikerű első győri iparműkiállítás, amelyet kilencezren tekintettek meg (az 1843. évi pesti országos iparműkiállításnak is csak 11 550 látogatója volt), s amelyről maga Kossuth Lajos is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott. A mai Magyarország vidéki városai közül Győr rendezett elsőnek ipari kiállítást. Ennek a céhesiparnak fejlődési lehetősége azonban az általunk tárgyalt korszakban már erősen korlátozott, sőt nem egy szempontból válságba is jutott. Az iparosok létszáma ugyan megközelítőleg arányosan nőtt a lakosság számának gyarapodásával, s az 1777. évi 1285 főről 1846-ban 2038 főre emelkedett, de hét évtized alatt a mesterek számában alig volt változás (5—600 között ingadozott) s a mesterek a nagyobb keresletet a legények és inasok számának növelésével igyekeztek kielégíteni, dekonjunktúra idején viszont tömegesen bocsátották el legényeiket és inasaikat. Ugyanakkor nyomon követhető az egy legénnyel dolgozó műhelyek számának csökkenése, amivel párhuzamosan viszont nőtt a több legénnyel dolgoztató tőkeerős mesterek száma. A nagyobb műhelyeket tulajdonosaik korszerű gépi berendezésekkel is felszerelték. Egyes iparágakban (kőműves, ács stb.) középréteget már nem is találunk, csak 2—3 mestert, aki 12—15 legényt foglalkoztatott. A legény nélküli mesterek közül sokan földjük vagy szőlőjük művelésével is foglalkoztak, illetve egyéb (pl. napszámos;, helypénzszeda, holttestvivő stb.) munkára is eljártak. Ezeknek évi rendes adója megegyezett a napszámosokéval, jövedelmük sem lehetett azokénál magasabb. Az iparosok vagyoni helyzetében és kereseti lehetőségeiben tehát igen nagy aránytalanságok mutatkoztak, s ez — elsősorban a mesterek és legények között, hiszen az utóbbiak előtt szinte eltorlaszolták a mesterré válás útját — éles ellentétekre vezetett. Számos példa mutatja viszont, hogy az iparosok szorosan összetartottak a konkurrenciával (pl. gőzmalom, kontárok stb.) szembeni harcban, s ugyané célból a zsidók céhen belüli foglalkoztatását is megakadályozták. A gabona- és állatkereskedelem Győrött igen sok embert foglalkoztatott. 1846-ban közel 400 fő (vagyis a keresők 11,2 %-a) adózott a különféle szállító — burcsellás, hajótulajdonos, hajóslegény, kormányos, fuvaros, kocsizó, szekeres, taligás, hajcsár stb. — foglalkozás után. Ezeknek kisebbik része nagy jövedelemre és vagyonra tett szert, többségük azonban nehéz anyagi körülmények között és nagy létbizonytalanságban élt. A közel félezer napszámos (az adózók 15,2 %-a) a gabonakereskedésnél, a bástyafalak bontásánál és a mezőgazdaságban talált időszaki munkaalkalmat. Különösen nehéz volt a helyzetük a téli hónapokban, amikor a gabonaszállítás és a mezőgazdasági munkák egyaránt szüneteltek, nem is szólva arról, hogy egy-egy inségesebb esztendő vagy egyéb természeti csapás egzisztenciájukat alapjaiban rendítette meg. A fejlett városi élet és kereskedelem velejárója volt, hogy a városban 1846-ban 25 családfő adózott vendéglős, kávés, pálinka- vagy sörmérő foglalkozás után. Az egész város adózóinak foglalkozás szerinti megoszlása 1846-ban a következő volt: 294
