Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Sáry I.: Győr város közigazgatási hatóságának szerepe a népiskolai viszonyok rendezésében (1867–1873)
életbe az 1868. évi népiskolai törvény. Szükségességét a már előbbiekben közölteken kívül bizonyítja az, hogy együtt született rneg a kiegyezést létrehozó és megalapozó törvénycikkekkel. Egyben azonban azok korlátozott voltát hasonlóan magán viselte. így miután az iskolák igazgatását és oktatás irányítását az egyes hitfelekezetek kezén meghagyta, és a tanfelügyelő rendelkezési jogát csak a községi, állami és magán tanintézetekre terjesztette ki; melyek az adott időben a magyarországi népiskolák csekély töredékét képezték, ezzel az állami felügyelet gyakorlati megvalósítása elé emelt gátat. Bár a törvény nem egy ehhez hasonló hiányt és korlátot rejtett magában, jelentősége a polgári népoktatásügy történetében alapvető. Legfontosabb rendelkezéseivel, nevezetesen: 6—15 éves korúak tankötelezettsége, állami felügyelet, községek kötelezettsége tanintézetek felállítására, tanítói állás képesítéshez kötése, községi néptanítók fizetés minimumának meghatározása stb. olyan normákat adott, melyek a kibontakozó polgári magyar népoktatást elősegítették. Mielőtt a helyi népiskolai viszonyok ismertetésére rátérnék meg kell említenem, hogy a győri tankerület tanfelügyelőségének ez időszakra vonatkozó iratanyaga teljes egészében hiányzik. így a sajátos módon városi igazgatás alatt álló rk. hitfelekezetű népiskolák és iskolaügy megrajzolásában Győr város közigazgatási iratanyagát vettem alapul. Város által fenntartott elemi iskolák igazgatása és felügyelete. A népiskolai törvényt közvetlen megelőzően a város által fenntartott elemi iskolák igazgatásukban és felépítésükben az abszolutizmus korának hagyatékai voltak. A Győr belvárosban levő „Győr szabad királyi városi minta főelemei tanoda" 1847-ig szervezetileg együvé tartozott a tanítóképző intézettel. Utóbbinak önálló intézménnyé alakulása után a két intézet külön vált, a közös igazgatás azonban továbbra is megmaradt. Az abszolutizmus idején a közös igazgatásba kapcsolódott még bele az al-reál tanoda s ez a helyzet élt tovább a népiskolai törvény életbe lépéséig. Miután az 1855. évi birodalmi szabályzat a tanítóképzésben fő- és alelemire szóló képesítést különböztetett meg, ennek megfelelően a városi r. kat. iskolák is fő- és alelemi beosztást nyertek. Igazgatásukat a helyi lelkészek végezték. Felügyeletileg a város-plébános, mint az egyházi körzet iskola felügyelője és a városi árva- és nevelésügyi választmány alá tartoztak. A nevezett iskolák fenntartásáról, felszereléséről és a tanítók fizetéséről a város gondoskodott. Ezeket a terheket az 1743. évi, káptalannal kötött egyezmény alapján rá háromlott kegyúri jognak megfelelően viselte. Miután ezen szerződés szerint a főelemi iskola I. osztály tanítójának kivételével az általa fenntartott elemi iskolák tanítóinak kinevezését is saját hatáskörében végezte, az iskolaügyi viszonyok alakulására nézve, fokozatosan döntő befolyással bírt. A város közigazgatási hatósága ezen helyzet biztosítása érdekében hozta létre árva- és nevelésügyi választmányát, melynek az iskolaügyre vonatkozó véleményes előterjesztése és jelentései alapján a közgyűlés hozott határozatot. A kiegyezés után 1867 június 19-én a szakválasztmányok közgyűlés általi kijelölésének keretében az árva- és nevelésügyi választmány a következő tagokból jött létre: „Elnök: Czapp Ferenc tanácsnok, ülnökök: Probszt Ferenc főügyész, Szávay József árva gondnak, Scihiebinger Emil, Krisztinkovich Ede, Zalka János, Kramolini István, Karvassy Kálmán, Liszkay József, Ternyei Gáspár, Karsay Sándor, Schand János, Kovács Pál, Balogh Kornél, Zmeskál Sándor, 187
