Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Christian-J. Guyonvarc’h: Arrabona, Arabo-, Aravisci. Megyjegyzések egy magyarországi kelta helységnévhez

malátának változatos formái éltek

4 már az ókoriban is. Hogy egy város és egy folyó ugyanazt á nevet viselte, igen gyakori, legalábbis a keltáknál (itt utalnunk kell Max Förster: Der Flussname Themse und seine Sippe c. nagyszabású munkájára, München, 1941). A személyneveket azonban nem lehet mind a keleti keltáknak vagy az Arrabona-i eredetűeknek tulajdonítani: szó sem lehet arról, bogy egy szubsztrátumra gondoljunk, amely egyöntetű lenne Gallia Narbonensis-tól Pannóniáig. Tehát, óvatosságból és mert meg kell vizsgálni az egész etimológiai kontextust, a kiindulásinál eltekiintünk a toponimisták kedvelt elvétől, amely szerint a folyónevek korábbiak mint a helységnevek, nem azért, mert ez az elv téves — ellenkezőleg, ismét igazoljuk, hogy nagyon is pontos — de evvel az eljárással a pre-indo-európaihoz, a pre-keltához és a pre-gallhoz jutnánk el (v. ö. pl. L. F. Flutre új könyvében, Recherches sur les éléments prégaulois dans la toponymie de la Lozère. Annales de l'Université de Lyon. Paris, Les Belles Lettres, 1957, ahol minden sziklává, csúccsá, vízzé, mocsárrá stb. válik); ezek kényelmes megoldások, melyek eleve elhárítják a kelta eredet lehetőségét, bármilyen csekély legyen is ez. Az -ona képző vizsgálatát is félre kell tennünk, noha érdekes lenne, mivel jelenítése csak másodrendű, ámbár úgy látszik, hogy itt folyónév értéke van. Marad tehát az arab(o)- tő, amelyet mindenütt keltának éreztek és amelyet most tüstént összehasonlítunk az Entarabus (ent- erősítő igekötő) gall összetétellel, amelynek, Holder I, 1441.-el ellentétben, úgy hisszük, semmi köze sincs a latin iníer-hez és a kelta inter, enter- prepozíciókhoz. Az Enter-arabus szót egy többesszámú részesesettel kellene magyaráznunk, amelynek nincsen összefüggő jelentése. Enter-arabus, egy érdekes istennév, amely azt jelenti: „a nagyon szelíd" (1. Ogam VIII, 441. o.). A „der Mittler" jelentés semmi egyéb, mint Holdernek egy feltevése és így nem is foglalkozunk vele. Szokás az Arabus-t a velszi ara/-al, „szelíd, nyugalmas", arafhau „quiescere" szavakkal összevetni (v. ö. Y Geiriadur Mawr, 1961, 26b—27a). Ezt teszi maga Holder is és ezt ismerik el a Geiriadur Prifysgol Cymru III, 175b o. szerkeszftői is. A közönséges kelta rekonstrukció tehát (p)arabo-s lenne. A megoldás azért nehéz, mert nem találunk semmi összehasonlítási lehetőséget az indo-európaival, sem a goidélivel, és hogy a keltában nem szokásos a -b- képző (v. ö. pl a feltételes kladibo-, az ir cleitheamn-al, a velszi cleddyffel, a breton kleze-vel „kard" kapcsolatban: J. Vendryes, Mélanges Ferdinand de Saussure, 309 skk, és H. Pedersen, Vergleichende Grammatik der keltischen Sprachen II, 29, akik elfogadják a kladijo- tövet, bár Pedersen némi fenntartással teszi amit az ir mh-nak tulajdonít). Vajjon megelégedhetünk-e avval, hogy Arrabona-t „szelíd, csendes"-nek fordítsuk és a többire nézve nyíltan kimondjuk, hogy nem ismerjük a szó etimológiáját? Nézzük meg, hogy a kérdés ethnikai oldala tud-e némi felvilágosítást nyújtani. Nehéznek tűnik, legalábbis amikor a problémához nyúlunk, Arabona-t elválasztani az Araviscusoktól. Tacitus, Germania 28: Sed utrum Aravisci in Pannoniam ab Osis, an Ost ab Araviscis in Germaniam commigraverint, cum eodem adhuc sermone, institutis, moribus utantur, incertum est, quis pari olim inopia ac libertate eadem utriusque ripae bona málaque eranti; Ptolemaios II, 15, 2; Έν δε τοις άνατολικοίζ άρκτικώτατοί μεν Άρανίακοι, μεσηβρινώτεροι δέ Σκορδίσκοι. Tudjuk, hogy az araviszkuszok illírül beszéltek: Tac. Germ. 43: Cotinos Gallica, Osos Pannonica lingua coarguit non esse Germanos (v. ö. eodem sermone Tac. Germ. 28). Az araviszkuszok neve mégis kelta, ami nem rendkívüli jelen92