Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Balázs Péter: Az első győri iparműkiállítás 1846-ban

rosok (1581-ben), a német vargák (1582-ben gróf Teuffel András főkapitánytól) és a borbély-sebészek (1593-ban a káptalantól). A XVII. századból származik a csizmadiák (1604-ben a káptalantól), a kovácsok (1610-ben a káptalantól), az asztalosok és ágyúágykészítők (1628-ban a káptalantól), a gombkötők (1630-ban a káptalantól), a fazekasok (1634-ben a káptalantól), a kőművesek (1637-ben Mansfeld Farkas főkapitánytól), a süvegesek és kalaposok (1637-ben a káptalantól), a kötélverők (1637-ben Mansfeld Farkas főkapitánytól), a pintér-kádárok (1643-ban Miksa főhercegtől), az üvegcsiszolók (1676-ban Montecuccoli Raymond főkapitánytól), a paplan- és zubbonykészítők (1690-ben I. Lipóttól), a magyar takácsok (1692-ben I. Lipóttól) és az ácsok (1696-ban I. Lipóttól) kiváltságlevele. A XVIII. század közepéig kapták meg kiváltságlevelüket a fuvarosok (1706-ban VI. Károlytól), a sütők (1708-ban Heister Siegbert főkapitánytól), a posztónyírók (1708-ban, majd 1747-ben; ez utóbbit Mária Teréziától), a kerékgyártók (1748-ban Mária Teréziától) és a kéményseprők (1748-ban Mária Teréziától).

32 A többi céh a szabadságharc előtfti évszázad folyamán jut a kiváltságot és védelmet jelentő privilégium birtokába. 1846-ban az ipar Győrött több mint 2000 személyt foglalkoztat, akiknek nagyobbik része legény és inas. A város adófizető családfőinek 27 %-át alkotják az iparosok, akiknek többsége — ellentétben a gabonakereskedőkkel — nem magyar, hanem idegen, elsősorban német nemzetiségű. A XIX. század közepére azonban már ezek is nagyobbrészt elmagyarosodnak. A „csodás hangzású s tréfás jelentésű" nem magyar nevek (pl. Tinagli, Trinkbesser stb.) nemegyszer megkacagtatják a városban tartózkodó idegeneket, de a győriek ebben az időben már szorgalmasan magyarosítják nevüket,

33 s 1846-ban a Vaterland című német nyelvű újság helyébe a magyar nyelvű és szellemű Hazánk lép. 1845-ben a király születésnapján a fekete csákós német polgárőrség felvonulást rendez ugyan, de Caneider kapitány a századot már magyar nyelven vezényli.

34 A kereskedők és iparosok üzleti portáljai közö'tt ebben az időben már csak elvétve lehet egy-két német nyelvűt találni.

35 Az adózó iparosok több mint fele (elsősorban az aranyművesek, órások, gombkötők, harisnyakötők, kalaposok, paplanosok, szabók, kesztyűsök, szűcsök, asztalosok, könyvkötők, bádogosok és hangszerkészítők) a Belvárosban, majdnem egyharmada (elsősorban a kovácsok, tímárok, molnárok és fazekasok) az 32 Bedy idézett tanulmánya alapján összeállítva. 33 Csatáry idézett cikke 653. 34 Vaterland 1845. árp. 22-i sz. 35 Uo. 1845. júl. 10-i sz. A húszas évek győri társadalmáinak még erősen német jellegét jól ábrázolja Francsics Károly visszaemlékezéseiben: „Akkori időben szégyen volt magyarnak lenni; a pórnép között úgy, mint az úri házakban félvállról néztek le ránk, ha magyarnak vallottuk magunkat, kivált ha még azt is hozzátettük, hogy nem beszélünk más nyelvet, csak magvart. Akkor tüstént lehete hallani: das ist ein ungarischer Ochs." (Vörös K., Egy borbélylegény napjai Győrben 1823-ban. Arrabona (1962) 160.) A század közepére viszont a német elem fokozatosan visszavonul s legfeljebb arra vigyáz, hogy magyarul kevésbé tudó atyafiak ne tegyék nevetségessé magukat a közvélemény előtt. Amikor például egy alkalommal Noisssr Richárd, a Vaterland szerkesztője a Torony utcában sétálva egy kapura tűzött cédulán rossz magyarsággal megírt hirdetést olvas („E házban van egy Bencze kiadandó" = hier ist ein Keller zu verlassen), maga inti meg lapjában azokat a polgárokat,. akik nem tudnak jól magyarul, hogy kérjenek ilyen esetekben magyar ismerőseiktől tanácsot, nehogy városszerte nevetségessé tegyék magukat. (Vaterland 1845. nov. 20-i sz.). 255