Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Czigány Béla: Adatok a Győr megyei hajósmolnárok életéhez

hosszú és erős dorongokra, több gerendára és dereglyére, ezenfelül sok-sok ember segítségére volt szükség. A faanyagot a fakereskedőktől kérték kölcsön és valami csekély használati díjat fizettek érte. A molnárok tudták, hogy a malom nem süllyed le egészen a víz fenekéig, azért legelőször láncokat húztak alája. A lánc két végét egy-egy dereglyére tették úgy, hogy a közepe a vízbe lógjon azért, hogy a malom alá lehessen húzni. A dereglyékkel azután felülről lefelé ereszkedtek és a malmot közre véve a láncot alája húzták, mindig egy-egy kicsit lépetve vele. A láncok végénél dereglyék álltak. A dereglyék szélére erős gerenda volt erősítve. Mindegyik láncvéghez két-két vágulódurung kellett, melyeknek a végét befaragták, nehogy a lánc lecsússzon róla. A kiemelés azzal kezdődött, hogy a láncok végéhez egy-egy ferdén állított vágulódorongot kötöttek és a dorongot a dereglye szélére erősített gerendán — mint a kétkarú emelőt — sok ember erősen lefelé nyomta. Majd a másik vágulódorongot kötötték a láncra s ugyanúgy lefelé nyomták, mint az elsőt. Utána újra az első dorong következett és mindaddig ismételték, amíg a hajó széle jó tenyérnyire kiemelkedett a vízből. Azután annyi ember ment a hajókra, amennyi csak ráfért és •molnár sajtár okkal gyorsan merték ki a vizet a hajókból. Ahogy fogyott a hajókból a víz, úgy emelkedtek azok felfelé emelés nélkül is. Ha munkaközben valahol a hajókon lyukat találtak, azt az előre elkészített rongyokkal vagy kóccal betömték.

55 Az elsüllyedt malmok kiemelését közös összefogással, díjazás nélkül végezték a molnárok. A segítőkészség a XIX. század elején megfogyatkozott, minek következtében a két győri molnárcéh közös határozatban mondta ki, hogy szegverések és malomsüllyedések esetében mindenki köteles a közös munkában részt venni, aki a malomból valamilyen jövedelmet húz.

56 Malomkikötés A tél beköszöntése előtt a hajósmalmokat biztonságba kellett helyezni, nehogy a jég kárt tegyen bennük. A XVI—

XVII. században — sőt később is — a kisebb, köves malmokat szétszedték és állandó helyük mellett a hajókat kitekerték, kihúzatták a vízből. A használt eszköznek Gönyün kóbora, Véneken tekerő és Nagybajcson köböl volt a neve. Anyaga 120—150 cm hosszú és 35—40 cm átmérőjű fa henger. A tengelyén végig arasznyi átmérőjű lyukat véstek. Használatkor a vízpart kemény talajába likasztó-val egy, vagy másfél méter mély lyukat vágtak. A lyukba 15—20 cm átmérőjű és mintegy három méter hosszú keményfa rudat állítottak. A rúdra ráhúzták a hengert, ezáltal a rúd a henger tengelyét lett. A hajóhoz erősített lánc vagy kötél másik végét néhányszor a hengerre tekerték, majd egy erős rudat a kötélbe vagy láncba akasztottak és a rúddal 3—4 ember a hengert körbe forgatta. Ahogy a kötél vagy a lánc a kóborára tekeredett, úgy húzta a lejtős parton egyre feljebb a hajót. Két kóborával egy hajót könnyen a partra lehetett tekerni.

57 A nagyobb, hengeres malmokat nem szedték széjjel, hanem a telelőbe úsztatták őket. A velejáró sok munkát malom kikötés-nek nevezték. Véneken ha a malmot ki akarták kötni, akkor a bekötésnél használt vasmacskát a rákötött anya- és csákityukötéllel ladikba tették és feleveztek vele a szeg fölé. A szeg 55 Bangha G. közlése, Vének. 56 GyMA Céhir. 57 Borostyán J-né közlése, Gönyü. 224