Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Czigány Béla: Adatok a Győr megyei hajósmolnárok életéhez

lett megmérni. Beeveztek tehát oda, ahova a malmot akarták beállítani. Ott a ladikot fentő-vel

45 lemacskázták. Azután egy huzósfunt-ra (rugósmérleg) ráakasztották a fina/c-ot

46 és a víz sodrával szemben a vízbe merítették. Ott volt jó víz és ott lehetett a malogszeget (általánosan szeg) leverni, ahol a víz sodra 3—4 kilóra a rugósmérleget kihúzta. Minden malomnak két szegre volt szüksége. Egyiket a rendes, másikat az alacsony vízállásnál használták, amikor a vízből kifogyott a malom. A másik szegnek váltóhely volt a neve. A malomszeget a parton kellett elkészíteni. Anyaga legtöbbször közönséges fehérfenyő rönk volt. Átmérője 25—30 cm, hossza átlag 10 méter, de több is lehetett, ha a víz mélysége azt kívánta. Az egyik végét hegyesre faragták és megvasalták. A csúcstól kezdve rámértek másfél, két métert. Ez került a földbe. A jeltől fél ölnyire (80 cm) megjelölték az álla helyét. A jelen felül még 35—40 centimétert ráhagytak. Ez a rész a vízben maradt, a szeg álla felett. Rá kellett még mérni a víz mélységét és még fél métert. Utána az álla jelénél kissé ferdén, asztalláb, vagy karvastagságú lyukat véstek. A lyukba tölgy- vagy akácfából faragott szeget vertek. Ez volt a malomszeg álla, karó álló, szeg álló és szabad végével kissé a talaj felé lejtve, 40—50 centiméternyire állt ki a szegből. Az álla feletti jelnél, a hosszra merőlegesen félig befűrészelték, átellenben pedig meghakkolták. A befűrészelt nyílásba vékony lécet tömtek és azt néhány iszkápával beszegezték, nehogy a tömés a nyílásból kiugorjon és a szeg felesleges része verés közben letörjön. Az előkészítés után hozzáláttak a szeg leveréséhez. Erre a célra két dereglyét egy méternyi távolságra rudakkal egymás mellé kötöztek, majd rászerelték a szeget leverő kosszerszám-ot. Amikor a dereglyékkel a szeg helyére értek, ott lehorgonyoztak. Utána a dereglyék elején a szeget hegyes végével kissé rézsútos irányban, a vízfolyással szemben, a vízbe eresztették. A víz ereje a szeg hegyes végét a fenékre szorította. Akkor azután óvatosan léptették úgy, hogy mindig egy-egy kicsit húztak rajta a végleges helye felé. Amikor azután a helyén a függőleges irányt elérte, a kossal azonnal egyet ütöttek rája, nehogy a helyéről elmozduljon. Ezután következett a szeg leverése. A beverők nehéz munkát végeztek, mert a kos súlyos volt. Tíz-húsz húzó :'s kellett hozzá. De szívesen jöttek segíteni, mert ilyenkor jól lehetett enni, inni.

i7 E munkák díjazását a szabadalomlevelekben is biztosították. Az 1632. évi kiváltságlevél 43. artikulusa azt mondja, hogy „ ... egy új szeget megfaragni tartozik az Molnas Gazda huszonöt pénzzel. Az kik pedig leverik az szeget, tartozik attul a Molnas Gazda három forinttal, öt pint borral és két tál étekkel.. ." A győri molnárok szabadalomlevelében pedig az áll, hogy „ ... A malomszeg faragástul egy pint bor, a leütéstől hároan forint, három pint bor, két kenyér és két tál étel..." jár. Ha a karót teljesen leverték, akkor a vízből kiálló részhez kötelet kötöttek és annak két végét a két dereglyéhez kötötték. A dereglyék horgonyát felvonták« mire az elszabadult, nehéz dereglyéket a víz sodra sebesen vitte lefelé. 45 A vízbe alámerült tárgyak megkeresésére szolgáló" kis vas jószág, sok foggal (kapája csak a macskának van). Magyar Nyelvőr, XXXI. (1902) 107. 46 Dunántúlon a molnárok kis edénye, a pozsonyi mérőnek nyolcad, tized, tizenketted, néhol tizenhatod része. Szinnyei J., i. m. II. 47 Bangha G. közlése, Vének. 220