Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)
Lengyel Alfréd: A győri várispánság (királyi vármegye) kialakulása
lyásának biztosítására irányuló törekvések is. Az ispánnak tehát igazgatási jogkört kellett kezébe adni, hogy eleget tudjon tenni ezeknek a feladatoknak, amelyek a fentiek szerint nyilván politikai célokat is szolgáltak. E jogkörön belül a comes végezte a szoros értelemben vett közigazgatási teendőiket éspedig alkalmas úton-módon kihirdettette az alája tartozó népek előtt a király által kiadott törvényeket, rendeleteket, gondoskodott azok megfelelő végrehajtásáról, felügyeltetett a belső rétidre, biztonságra, eljárt az ellenük vétőkkel széniben, súlyosabb esetekben az arra hivatott karhatalmi erők igénybevételével. Sok vita tárgyát képezte ezzel kapcsolatosan a kérdés, vajon a nemzetségek, nemek tagjai — vagyis a nemesek — igazgatási tekintetben az ispán joghatósága alá tartoztak-e, vagy sem. Az egyik felfogás szerint ezek a világi birtokosok személy szerint közvetlenül a király, mint legfelsőbb hatalom illetékessége alatt állottak és csak a birtokaikon élő népeik estek a comes-ek igazgatási körébe. A másik nézet viszont azt vallja — részemről is ezen az állásponton vagyok —, hogy miután a várispánsági, majd királyi megye-szervezet a gazdasági célzat mellett elsősorban igazgatási rendeltetésű és politikai természetű felosztás volt, a nemesség az igazgatás vonalán az ispán alá tartozott. Mindenesetre nagyon valószínűtlen az a feltevés, hogy pl. a királyi törvények és rendeletek hatálya nem terjedt volna ki egyformán minden alattvalóra, vagy hogy az általános érdekű rendészeti intézkedések nem vonatkoztak volna a nobilis-ekre, a nemzetségi birtokok tulajdonosaira. Az utóbbi felfogás helyességét támasztják alá azok a tények is, amelyek a pénzügyi igazgatás terén kialakult gyakorlatot világítják meg. Kétségtelen ugyanis — hiszen egykorú oklevelek is bizonyítják —, hogy az ispán ebben a hatáskörében a nemesek felett is gyakorolta hivatalos hatalmát, mégpedig különösen a tizedfizetések és pénzbeváltások ellenőrzése tekintetében. Mindkét funkció a nagy fontosságú feladatok közé tartozott és az uralkodók már kezdettől fogva súlyt helyeztek arra, hogy az egyhá'z, illetve az udvari kincstár ezek során meg ne rövidüljön, — Az egyház részére szolgáló tizedek fizetése a kereszténység terjedésével vált kötelezővé, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a korábban munkajáradékra dolgozó jobbágyság a gabona- és bortermés, valamint az állatszaporulat tizedrészét volt köteles beszolgáltatni. A behajtás természetesen nemcsak a saját jobbágyokra vonatkozott, hanem az egyházmegyék, tehát pl. a győri püspökség fennhatósága alá tartozó területen élő valamennyi jobbágynépre. — A tizedekről egyébként már I. István törvényei is említést tettek és az ellenük vétőket kilenc rész elvesztésével sújtották. Könnyen elképzelhető ezek után, hogy a pogányság légköréből átemelt szolgáló rétegek és szabadságukat vesztett szegény-parasztok ellenszenvvel fogadták ezt a reájuk kényszerített terhet és nemegyszer a lázadás hangján követelték az egyházi vezetők félretételét, avagy a könyörtelen tizedszedők elpusztítását. 43 Gyakoriak voltak a visszaélések is, ezért a comes-ekre e vonalon komoly felelősség hárult, hogy az egyházi jussok zavartalan beszedésének biztosítása mellett az esetleges túlkapásokat is közvetlen felügyeletük /révén meghiúsítsák. Hasonló volt a helyzet a pénzbeváltásokkal kapcsolatos eljárásnál is. Ezek esetében is be kellett vezetni az ispánok helyszíni ellenőrzéseit, bár a kamaraispánok minden új pénz kibocsátása alkalmával kiküldték megbízottaikat a régi 43 Elekes—Lederer—Székely i. m. 34—35. §• 115
