Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Czigány Béla: A győri papír szükségpénzek a Tanácsköztársaság idején

GYŐRI PAPÍRSZÜKSÉGPÉNZEK A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN Az első világháború kitörését megelőző háborús előkészületek nagymértékben megnövelték az Osztrák—Magyar Monarchia hadikiadásait. Az állami bevételek nem voltak elegendők a költségek fedezésére, ezért a bank jegyszaporításhoz folyamodtak. Az 1914-ig kibocsátott pénzmennyiség a bank jegyszaporítás következtében 3,1 milliárd koronára emelkedett. Ez a nagyarányú emelkedés azt mutatja, hogy az inflációs folyamat már a világháború előkészületi idejében megindult. Kifejlődését elősegítette a külföldi kölcsönök megvonása is. A világháború kitörése után az infláció tovább fokozódott, mert a háború költségeit a Monarchia vezetői további papírpénzkibocsátással, hadikölcsönökkel és az aranyfedezet állandó csökkentésével biztosították. Ennek a pénzügyi politikának azután az lett az eredménye, hogy a háború négy éve alatt kibocsátott bankjegyek mennyisége 28 milliárd koronával emelkedett, az aranyfedezet pedig 76 %-kal - 45,2 %-ról 1,1 %-ra - csökkent. Az infláció a háború befejezése után sem állott meg. A Károlyi-kormány ideje alatt az állami bevételek a kiadásokkal szemben egészen jelentéktelenek voltak. Károlyi Mihály a súlyos pénzügyi helyzetben — annak ellenére, hogy Magyarországot független köztársasággá kiáltották ki — a Monarchia volt bankjához, az Osztrák-Magyar Bank bécsi Főintézetéhez fordult kölcsönért. A bank különféle pénzügyi műveletekkel mintegy 5,4 milliárd korona kölcsönt nyújtott Károlyinak. A bank a kölcsön keretében azt is megengedte, hogy a Monarchia fennállásának utolsó napján kibocsátott bankjegyek közül a 200 koronást Budapesten utánnyomathassa. Ezeknek a bankjegyeknek csak az egyik oldalán volt rajz, a másik oldala szöveg nélkül, egészen üres, fehér volt. Ezért nevezte el a közönség „fehérpénz"-nek, hogy megkülönböztesse a régebbi bankjegyektől, az úgynevezett „kekpenz'^tol.

1 A fehérpénz megjelenése egybeesett az infláció tetőfokával, ezért a közönség bizalmatlanul, idegenkedve fogadta, mert azonosította az infláció fogalmával. Ügy tekintettek rá, mint a gazdasági bajok okozójára. A közönség jelentős része — különösen a falusi — csakis az Osztrák-Magyar Bank régi kibocsátású bankjegyeiben, a kékpénzben bízott. Egyre erősbödött az a tévhit, hogy a kékpénz még mindig aranyfedezettel bír, ezért értékesebb a fehérpénznél. A közönség a zavaros pénzügyi helyzetben arra törekedett, hogy mindennapi szükségleteit fehérpénzen vásárolhassa meg. Ugyanakkor az eladók csak kékpénz ellenében voltak hajlandók árujukat eladni. Olyan helyzet alakult ki, amelyben vásárló és eladó kékpénzét egyaránt visszatartotta, eldugta, ezáltal jelentős 1 Huszti E., Bankrendszer és pénzforgalom a Magyar Tanácsköztársaságban. A Magyar Tanácsköztársaság pénzügyi rendszere. (Bpest, 1959.) 209—212. 207