Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Erdélyi Gizella: Herakles és Alkestis. Római dombormű a győri múzeumben

művek sírépületek és nagyobb síremlékek külsején voltak feltehetőleg elosztva. Rekonstruálásukra Pannóniában csak a táblák alakjából következtethetünk,

47 mert ezek általában nem eredeti helyükön, hanem későrómai sírokba beépítve, tehát másodlagosan kerültek elő, vagy olyan régi leletek, melyeknek lelőkörülményeit nem ismerjük. Ujabban Noricumban, Sempterben (az Itáliából észak felé vezető út mentén fekvő Celeia mellett) tártak fel olyan nagyobb síremlékrészeket, melyeknek rekonstruálása a lelőkörülmények alapján lehetővé vált.

43 Az Alkestis-szarkofágokat Carl Robert általában a II. század első felére datálta (v. ö. 11—13. jegyzet), az Euhodus-szarkofág pedig a portrék alapján a 161—170 közötti időre tehető (v. ö. 10. jegyzet). Rumpf az Antoninusok korára datálja a Nasoniusok sírjának falfestményeit.

49 Korban tehát a római-itáliai és a provinciális emlékek között nincs lényeges eltérés. A mintaképek továbbadása a provinciák felé nem sokkal haladhatta meg a témák rómavárosi elterjedését. Legjobb bizonyíték erre a Hadrianus korára datált sempeteri dombormű (v. ö. 27. jegyzet). A roma városi és a provinciális példányokon a motívumok között vannak egyezések és közös vonások, de kisebb-nagyobb eltérések is megállapíthatók. Nyitott kérdés, hogy a részleteknek ezt a változatosságát a lényegében azonos alapmotívum mellett az egymástól különböző mintalapokban kereshetjük-e, vagy a helyi kőfaragók egyéni leleménye és plasztikailag esetleg kiegyensúlyozatlan, de önálló felfogása is közrejátszott benne. Annyi leszögezhető, hogy a pannóniai kétalakos domborművek nem annyira a sokalakos és több jelene

tes római szarkofág-reliefek provinciális lerövidítésére vezethetők vissza, hanem olyan mintákra, amelyek a szarkofágok megfelelő jelenetei mellett, a II. századi római sírkamrák falfestményeivel és stukkódomborműveivel közös forrásból merítettek.

50 Erdélyi Gizella 47. Intercisa I. 181. Az átvett képtípus kiválasztását, az ábrázolt alakok számát a domborműves tábla formátuma és funkciója is befolyásolta. Az állított téglalap alakú domborművek inkább egy vagy kétalakos, a hosszúkás, keskeny táblák több alakos ábrázolásokra voltak alkalmasak (pl. Achilles és Hektor, Csepelről: Hehler, AÉ 48 [1935] 224, 160. kép). 48. Korosec, J., i. m. Archaeology 10 (1957) 120, 8. kép. Mint már említettük, azt a síremlékformát is rekonstruálták, amelyhez a Herakles—Alkestis jelenet tartozott (v. ö. 27. jegyz.). 49. Rumpf, i. m. 184 skk. — A Pancratiusok sírjának mennyezetén az egyik szép stukkó-dombormű az Alkestis-mondának azt a jelenetét ábrázolja, amelyben Apollo a kocsi elé fogott oroszlánt és vadkant elhozza Pelias elé, hogy így megszerezze Alkestis kezét Admetos számára [Wadsworth, E., Stucco Reliefs. Mém. Amer. Acad, in Rome IV (1924) 175, XXIX. t]. 50. Galliai összefüggésekkel kapcsolatban erről már Oroszlán Zoltán (Mitológiai képtípusok, 22) is megemlékezik. — Erre a vidékre már csak azért sem küldtek a római szarkofágok képszalagjainak megfelelő, sokalakos mintaképeket, mert Pannóniában nem a római, hanem az egyszerű kisázsiai szarkofágforma terjedt el, a homlokoldalon hármas tagolással: középen felirat, két oldalt külön keretben figurális vagy ornamentális díszítménnyel. V. ö. Rodenwaldt, G., Ein attischer Jagdsarkophag in Budapest. JDAI 67 (1952) 42, további irodalommal. 14