Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)

Uzsoki A.-Szőke B.: Honfoglaláskori magyar sírok Páliban

8. sz. sír. Ny-K irányban fekvő csecsemő erősen korhadt koponyamaradványa. A sírgödör hossza kb 80 cm, mélysége 46 cm. Melléklet nem volt. A temetőben talált nyíl csúcsok jellegzetes honfoglaló magyar formák. A szórványosan talált példány erősen elrozsdásodott (I. táb. 1.), a típusát nem lehet megalapítani. A 3. sz. sír nyílcsúcsai közül az egyik (I. táb. 2.) Cs. Sebestyén Károly C3, a másik (I. táb. 3.) Bl típusával

2 azonosítható, a harmadik itt is erősen elrozsdásodott, nem tipikus. (I. táb. 4.) A honfoglaláskori magyar sírokban talált nyílcsúcsoknak jelképes szerepük volt. A sírokban sohasem találunk teli tegezre való nyilat, hanem mindig csak bizonyos meghatározott számút. A sírba tett nagyobb számú nyílvessző a társadalomban betöltött magasabb, előkelőbb méltóságot jelölte, a kis számú nyílvessző pedig a kisebb rangot.

3 A pali temető 1. és 7. sz. férfisírjában került elő vaskés. Méretük kicsi, tehát eszközül s nem fegyverül szolgáltak. Mindkét sírban ugyanazon a helyen — a bal csípőnél — feküdtek, valószínűleg az öv mellé beszúrva vagy röviden ráfüggesztve viselték azokat, — A nagykiterjedésű, több száz sírt magukban foglaló magyar köznépi temetőkben, melyek többnyire a X. és XI. századokban voltak használatban

4 késeket csak e temetők korai, a X. század első két harmadát betöltő szakaszában szoktak találni.

5 Igen szerény ékszer — vékony, kerek ezüst és bronz huzalból készült nyitott karika — a temető 2. és 4. sz. női sírjából került elő. Mindkét esetben az állkapocs szárak végénél feküdtek, ami kétségtelenné teszi, hogy a karikákat fülbevalóként viselték. Az ilyen fülbevaló karikák a honfoglaló magyarságnál igen kedveltek voltak, nők, férfiak s gyermekek egyaránt viselték s megtaláljuk azokat a vezető s középrétegnél csakúgy mint a köznép soraiban.

6 A 2. sz. női sír vázának koponyáján koponyalékelés (trepanáció) látható. A honfoglaló magyarságnál gyakran találkozunk e nem könnyű „műtéti" beavatkozás emlékeivel. Az akkori társadalom gazdag vezető- és középrétegénél nem egyszer ijesztően nagyméretű koponyalékeléssel is találkozunk,

7 amikor a koponyatető jelentős részét leemelték. A köznépi temetőkben ilyen méretű lékeléseket sohasem találtunk s igen gyakran fordulnak elő esetek, amikor egy-egy ujjhegynyi területen csak kikaparták a koponyacsontot s ezzel lencseszerű mélyedés keletkezett. Ilyen koponyalékelés maradt fenn a pali temető 2. sz. sírjában is, de előfordul természetesen a magasabb társadalmi rétegekben is.

8 2 Cs. Sebestyén K., A magyarok ijja és nyila. A szegedi Városi Múzeum kiadványai V. (Szeged 1933) 32. 3 László Gy., A honfoglaló magyar nép élete. (Bp. 1944) 163. — Dienes I., Un cimetière de hongrois conquérants à Bashalom. AAA (1956) 257—258. 4 Szőke B., A bjelobrdoi kultúráról. Arch. Ért. (1959) 38-39. 5 Nemeskéri J.—Lipták P.—Szőke B., Le cimetière du XI

e s'ècle de Kérpuszta. AAA (1953) 288. — Török Gy., Die Bewohner von Halimba-Cseres nach der Landnahme. (Leipzig, 1959) 6 Szőke B. i. m. 39-40. 7 Lipták P., Antropologische Beiträge zum Problem der Altungarn. AAA (1951) 231-249. XLVII, XLIX. t. 8 U. 233. XLV. t.