Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)

Jenei Ferenc: Fejezetek a győri vendégfogadók és kocsmák történetéből

Amikor a júliusi és augusztusi bormérés ideje elérkezett, a várban a katonaság, egyéb helyeken a földesúr megvizsgáltatta a pincék tartalmát, megállapította hány liter bort őriznek a hordókban, majd a hordókat lepecsételtette és a két hónap folyamán a pecsétek épségét ellenőriztette. A pinceleltározás megtörténte után többé senki a maga vagy más borát nem mérhette, csak Belvárosban a vár élelmezési raktára, illetve Révfaluban, és Szigetben a püspök és Üjvárosban és Nádorvárosban a székeskáptalan mérhetett bort. Ha valaki a tilalmat megszegte, mint láttuk, természetesen megbüntették, borát pedig elkobozták. A bormérés joga, különösen a nagy hadjáratok idején volt értékes hasznothajtó, mert a nyári hónapokban Győrött táborozó katonaság rengeteg bort fogyasztott. A XVIII. században azonban értéke meglehetősen lecsökkent, a békés években elmaradt a sokat ivó katonák serege, a győri polgárok pedig a szabadhegyi és sokorói hegyekben termett maguk borát ihatták. Űgyhogy 1743, Győr város szabad királyi rangra emelése előtt, a káptalan és a város között kötött egyezségben, a káptalan könnyű szívvel lemondhatott a jogáról Győr város polgárai javára. — A gyakorlat ugyanis ekkor már az volt, hogy a legtöbb hasznot hajtó várbeli — Belvárosi — bormérés jogát a kuruc háborúk után a vár élelmezési raktára maga is bérbe adta és azt Győr város vette bérbe. Az értékes jogot bérbevevő győri polgárok gondoskodtak arról, hogy az minél többet jövedelmezzen és szorgalmas munkájuk erős versenyt jelentett a székeskáptalan bérlőinek. A bérlet nagyon jól bevált és a város nagy összegeket fektetett a jóí jövedelmező vállalkozásba. Nem is volt véleménykülönbség a magistratusban a „király borának" — így hívták a július-augusztus havi bormérés, jogát — eladása ügyében. Sokat foglalkoznak vele. Nagy összegek szükségesek hozzá és így gyakoriak a városkasszát kisegítő kölcsönök. Így, amikor a „király borát'

r először bérbe vették, a város serfőzőitől 10 500 forintot vettek fel. Súlyos teher volt ez, de a város tanácsi jegyzőkönyvei szerint „az elmúlt esztendőkben kifizetődött". De gyakran olvasunk más, egy-két ezer forintos kölcsönök felvételéről is. A két hónap bevétele rendesen 3000 forint körül mozog, de van esztendő, hogy 10 000 forint is megfordul a borkasszában. Érdekes azonban, hogy maga a bérösszeg aránylag kevés volt. 1728-ban például 280 forintot fizettek érte.

34 A király borát három helyen mérték. A bécsi- vagy újvárosi és a fehérvári vagy pusztai kapu közelében, valamint a városházán levő kocsmában. Ez időben már a minőségre is nézett a város tanácsa, 1738-ban például utasította a bormestert, Erhardt Kristóf uramat, hogy borvásárló tevékenysége során „minden válogatás nélkül az Balaton felé vegye útját" és 1741-ben már „bizonyos számú akó új és ó borok" vásárlásáról is olvashatunk.

35 A földesúri tulajdonban kezelt bormérési jog nem engedte meg, nem tette lehetővé a mai értelemben vett kocsmárosipar kialakulását. Az árendába adott csapszékekben nem önálló iparosok mérték a bort, hanem a bérlők alkalmazottai: a csaplárosok. Az 1700-as évektől gyakran találkozunk velük a városi adólajstromokban. Különösen sokan laktak közülök Majrokban. A városnak ez a része a kuruc háborúk után bekövetkezett békés időszakban épült ki, elsősorban a pápai országút mellett. A város polgárságának kertes majorjai egymásután épülnek, számuk a XVIII. század első felében alig egy tucat, mégis az egykorú ad'óIajstro>34 Uo. Th. XIX. No. 2975. 35 GyÁL városi rész, Protocollum 1736. 340, 230, 257, 290, 335.. 68