Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)

Timaffy László: Nagycsaládi hagyományok a Szigetköz népi temetkezésében

ben is egy helyre temetkeztek a nagycsaládok. Az új temetőben pedig az éppen soron következő családfők lettek az egyhelyre temetkezés magvai.

15 A kunszigeti temető első pillantásra megmutatja már a családi temetkezés gócpontjait. Az egyes nagycsaládok temetkező helyei önálló szigetekként különülnek el egymástól. Nagy üres helyek választják el őket. Az öregek szerint hatalmas facsoportok álltak itt valamikor, s így a sorbatemetést nem közöttük, hanem a temető más részén végezték. Csak legutóbb, néhány évtizede kezdték el már közöttük is a sorokat. Négy nagycsaládi temetkezőhelyet tudunk itt jól megkülönböztetni. I. csoportonként a Vadas-Szalay nagycsaládot jelöltem meg a temető belső részén. A családfő: „öreg" Sz. József sírja (I. 1: 1*1839) magányosan áll. Előtte felesége, Börzsei Ilona (I. 2: 11859), mellette, jobbról menye, Sz. Károlyné, Nemes Erzsébet (I. 3, 11887) balról fia, Sz. Károly (I. 4, 11903). Az I. 3-sírban rátemetéssel az unoka, Sz. Márton is nyugszik (I. 5, 11935). Balra folytatódik a sor az unokával, Jursics Mártonné, Sz. Rozáliával (I. 6, 11916) és férjével, J. Mártonnal (I. 7, 1*1927). Előttük ezek gyermeke (dédunoka), V-né, J. Mária nyugszik (I. 8, 1*1944) férjével, Varga Kálmánnal (I. 9, 1*1948). Mellettük egy másik unoka, Cs. Lipótné, Sz. Mária következik (I. 10, 1*1938), férjével, Csányi Lipóttal (I. 11, 1*1943). A legkülső sor a dédunokáké, Sz Vendelé (I. 12, 1*1958) és feleségéé, Csala Franciskáé (I. 13, |1953), Tóth Andrásé (I. 14, 1*1955), s mellette még élő felesége, Sz. Erzsébet helyét is megjelölték már. Hárman élnek még a családban idősebbek, akik ide kivánkoznak, őseik közé. Köztük legérdekesebb Sz. Márton, akinek felesége már tizenegy éve meghalt, de nem temették a család közé, hanem „csak" a sorba, mert „talált gyerek vót". És férje sem melléje kívánkozik, hanem a nagycsalád kötelékébe! A ma élő családtagok úgy tudják, hogy nagy szüléikig, vagyis az „öreg" családfő unokáiig éltek „közösben", s ezek „álltak a saját lábukra" az első világháború előtt még. De a temetkezésükben is megmutatkozó együvétartozás tudata máig él közöttük. Igen érdekes a Nagy család temetkezése. A régi családfő, N. Mihály Dunaremetéről nősült ide még a múlt század elején. Szegény legény volt, s életében a középgazdák sorába emelkedett. Mikor 1859-ben meghalt, eltemették a sorba. Feleségét ugyanígy. Fia, József azonban már anyagilag az első gazdák közé nőtt. Rá is hatott a falu tekintélyes családjainak szokása. Apját, anyját exhumáltatta a sorból és a temető közepén új családi temetkezőhelyet alapozott meg velük (II. 1—2). őt magát is ide temették 1934-ben feleségével együtt (II. 3—4). Azóta a család tagjai ide temetkeznek. Vők, menyek, unokák (Szalay, Jursics, Varga családok tagjai) nyugosznak már itt (II. 5, II. 6, II. 7, II. 8, II. 9), s a ma élő harmadik nemzedék, Nagy György és testvérei, családtagjaikkal együtt, még messzirő'l, más községből is ide kívánkoznak. A Nagy család nem élt itt nagycsaládi életformát, temetkezésükkel csak a faluban uralkodó szokást követték. A III. családi sírcsoport a molnár-Szalayaké. Ősük vízimolnár volt és a XVIII. sz. elején telepedett le a faluban. Őt még a ma élők emlékezete szerint a templom mellé temették, fiait pedig a papkertbe. Ilyenformán az unokája az 15 Az adatokat és a rokoni kapcsolatokat az 1728. ó'a vezetett anyakönyv alapján Szalay Antal 65, Szalay Márton 80, Szalayné Jursics Mónika 60, Nagy György 70 éves és Jursics Miklós segítségével állítottam össze. 171