Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)
Czigány Béla: A vörösőrség Győrött (1919)
nem volt a vörösőr kerület parancsnoka. Ugyanis a kongresszus idejét megelőzően megjelent a vörösőrség országos főparancsnokságának az a rendelete, amellyel a vörösőrség eddigi katonai tagozódását megszüntette és helyébe a vármegyei, járási és városi parancsnokságokat állította fel. 66 Továbbra is megmaradtak a kerületi parancsnokságok, azonban a dandárok, ezredek stb. helyett megyei és városi parancsnokságokra tagozódtak. Ezzel az intézkedéssel megszűnt a vörösőrség katonai jellege és kifejezetten karhatalmi alakulattá vált. Az átszervezéssel egyidőben a győri V. számú vörösőr kerület parancsnokává Libényi Gyula elvtársat, helyettesévé Steiner János elvtársat nevezte ki az országos főparancsnokság. 67 A Győr városi és Győr megyei parancsnokokat pedig már az új kerületi parancsnok nevezte ki. A városi és megyei parancsnokságok új körzeti és személyi beosztásáról a Testvériség című győri újság tájékoztat a július hó 23. és 24-én megjelent számában. A tudósítást teljes egészében közöljük azzal a gondolattal, hogy az érdeklődésre tarthat számot azok körében, akik közülük ma is élnek, olvasóink közül pedig többen rokonokra, ismerősökre találhatnak. 1. Győr városi vörösőr parancsnokság. ,,A vörösőrség parancsnoka Vajcsuk Lajos, helyettese Seidler Endre, titkár Steiner Jenő. 1. Előadó: dr. Radó Richárd. Ügyköre: mindenféle személyi ügy, a mi nem tartozik a körzetparancsnokság hatáskörébe. Az összes városi közbiztonsági ügyekben szakreferens s a körzetparancsnokságok irányítója, a napi-parancsokat összeállítja és előterjeszti. 2. Előadó: Teller Gyula. Ügyköre: A bejelentő hivatal vezetése, külföldiek ügyei, erkölcsrendészet, autó- és soffőrvizsgálat és az egyéb közigazgatási ügyek egy része. 3. Előadó: Szalay Lajos. Ügyköre: Kihágási ügyek. 4. Előadó: Békés Mihály. Ügyköre: Büntetési pénzkezelés, a kihágási ügyosztály nyilvántartása, cselédügy, útlevélügy, toloncügy, talált és elveszett tárgyak körüli intézkedés, látványosságok engedélyezése. 5. Előadó: Major Elek. Ügyköre: Betegsegélyezési és munkásbiztosítási ügyek, kórházi ápolási ügyek, elmebeteg ügyek, közegészségügyek, hullaszemlék, és egyéb közigazgatási ügyek egy része. 6. Előadó: Horváth György. Ügyköre: Állategészségügyek, iparügyek és ipari balesetek, valamint kórházi kihallgatások. 7. Előadó: dr. Raab Géza. Ügyköre: Elhagyott gyermekek és lelencek ügyei, iskolamulasztások elbírálása, erkölcsi és erkölcsvagyoni bizonyítványok, vörösőr hatósági engedélyek. Közigazgatási ügyekből a községi bíráskodás és hagyatéki ügyek. A személyzet ügyeit dr. Singer Emil látja el. — Fertőtlenítő Joó Ferenc. — Börtönőrmester Jánossy Mihály, helyettese Kuthy János. — A közigazgatási nyomozók vezetője Bándy Antal, helyettese Bolinger János. — A gazdasági hivatal főnöke Rajky Kálmán, helyettese Néber Andor. — A tiszti orvosok beosztása érintetlenül hagyatott. 66 Népszava. 1919. júl. 31. 67 Gy. Vör. U. 1919. júl. 17. 169