Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)

Csatkai Endre: Adalék a győri városfalak pusztulásának történetéhez

3. Győr Városa. Mig kitsinyebb voltál, nagy Győr nevet érdemlettél Most mikoron naggyá lenni akarsz, mi leszel? Nagy falu; mert várad nem lévén, városi névre Nints igazad. Tsak kults s vár teszi Városokat. 4. Győri sánczok. Tikteket Elődink halmoztak nagyra Hazánknak Ellenséges időn nyúgoti oltalomul. Már ha veszel fenyeget, pedig ettől félni okosság, Hol leszel oltalmunk, hol menedékre helyünk? Árkaitok vizzel, falak oltalmazni erővel Képesek, illy bátor sorsokat eltemetek. Majd dühös ellenség, nyilt utszáinkre rohanván, Bús Lakosok vagyonát dúlni ragadni siet. S kik most kárhozatos kézzel megrontani készek, Futnak, mint félénk nyúl, szaladásnak ered." Mintha a verssorozat felkeltette volna a figyelmet a műemlékek és történelmi emlékekkel való rablógazdálkodásra, a Hasznos Mulatságok még ugyanebben az évfolyamban a 27. szám 230. lapján a tetyei vár pusztulásán kesereg a következő verssel: ,,Tetye (vár Péts mellett) Itt állsz, vas foga bár félig megemészte időnek Állsz Tetye vár, még nem törhete vas keze le. És noha vastag moh fénytől foszt, régi mivoltod; S nagyságod nyilván hirdetik a falaid. Itt állok magam is, már nem, halgatva, tanítnak Haldokló tetemid? Már alig állni tudok. Pétsi lakos! Ez vár mit nem juttathat eszedbe? Mit nem, kérdezem én, érdemel illy maradék? Fájdalom, ugy de kevés a régit tudja betsülni, Mit nem tör le idő, emberi kéz le töri." A szerző Borossay Ágnes; nem valami kiváló vers, de utolsó sora és a hozzá kapcsolt jegyzet miatt megérdemli, hogy a magyar műemlékvédelem történetében említést nyerjen: „Múlt esztendőben kövekért egyik oldalát földig lerontották, így pusztulnak el Hazánknak régi emlékei. így Világos Vár, így Neograd, így Visegrádnak az örök fennmaradást érdemlő Salamon tornya. A Római Pápa földjén kemény büntetés alatt meg vagyon tiltva a régi díszes maradványok elrontása." A fenti versezetek persze kisértékűek, de végig kísérhetjük a magyar költészetet Petőfiig és ha tán nem is világosan műemléki célzattal, de olyasformán, mint Kölcsey Himnuszában az ismert verssor: „Vár állott, most kőhalom", mégiscsak megcsendül némi figyelmeztetés e nagymultú műemlékek állapotára. E téren főleg Petőfit kellene elsősorban említeni, aki az 1845-ös „Uti jegyzetek" című cikksorozatában felvidéki útjáról úgy ad színes leírást, hogy a várakat többnyire siralmas állapotuk feltüntetésével említi. Eperjes mellett Sáros vár romjai versre is ihlették, címe ez volt: „A sárosi rom panasza", de a 114