Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)

Banner János: Rómer Flóris

Rámér már 15 éves korában kivált ebből a mindvégig szeretettel emlegetett otthoni környezetből. 1830 október 16-án belépett a benedekrend tagjai sorába.

5 Ettől kezdve a legkülönbözőbb helyeken és foglalkozásokban látjuk.

6 Győrött és Bakonybélben filozófiával foglalkozott, Pannonhalmán teológiát tanult, de emellett az ősnyomtatványok és a kéziratok is érdekelték. Szent István alapítólevelét másolta, külföldi lapokba cikkeket írt. Tihanyban filozófiai szigorlatokra készült, Győrött latint tanított, szóval ott dolgozott, ahova állították s azt a munkát végezte, amire éppen szükség volt. Kéziratok, egyéb régiségek és a természet szépségei egyaránt érdekelték, s a gazdag könyvtár is nyomot hagyott lelkében. Közben rajzolt és festett. Végül is, magyart és latint kellett tanítania annak, akit hajlama a történet kutatás felé húzott és minden nehézség ellenére el is jutott odáig. Igazában két dolog érdekelte : a természet és a régiségek. Az előbbiből a füvészet, az utóbbiból minden, ami a múlthoz tartozik. De engedelmeskednie kellett, s noha egyetlen lépést se tett érdekében, a pozsonyi királyi feltanodánál a fizika, természetrajz és mezei gazdászat tanáraként folytatta eddig is elég szélesskálájú oktató tevékenységét. 15 éves gyermekként hagyta el Pozsonyt és 30 éves korában tért vissza. A város ezalatt a reformkor hullámzó idejét élte át. Nem kétséges, hogy azok a korkövetelte eszmék, amelyek az országgyűlést foglalkoztatták, a megdöbbentő események, amelyek a fiatalok személyes szabadságát is megsértették, sem Pannonhalmán, sem Győrött nem voltak ismeretlenek, de szemtől szembe 1845-ben találkozott velük először. Nem tudunk arról, hogy a politikai életben csak a legkisebb része is lett volna, de hogy a természet titkait felfedő előadásai a felsőbb hatóságoknak nem tetszettek, azokat a világosságtól irtózó, ósdi elemek

7 nem látták szívesen, arról van tudomásunk. Hogy éppen az előadások miatt meghasonlott a renddel is, azt maga beszéli el csonkán maradt önéletrajzában. „... előadásimat az akadémiai jogászok, városi tisztviselők és az evangelicum lyceum physicusai kezdték seregesen látogatni, mi szokatlansága miatt collégáim közt, kik már egyenlőre nem igen kedveitek, irigységet támasztott és a prodirector által consensualiter felszólíttattam, hogy a vendégeket előadásaimtól elávoztassam. Engednem kellett, pedig a prodirector volt az, ki. . . engem felszólított, hogy a lyceumbelieknek előadásaim látogatását.. . megengedjem. Tehettem volna ebből bajt és botrányt. Elkezdtem az előadás alatt dictálni és a hallgatóság nagy része el is maradt. Két évi működésem alatt a szigorúság embereinek, kik irigységüket e szent burkolattal takargatták, volt elég oka működésemmel meg nem elégedniök. Nem tetszett az, hogy egész nap a múzeumban voltam, hogy gyakran a vidékre kirándultam, és pedig többnyire hallgatóimmal, hogy efféle kirándulásokról nem pontban a vacsora órájára érkeztem haza stb. Hozzá járult, hogy a lapok és lakósok méltatván emberséges iparkodó törekvéseimet, dicsértek; hogy míg másokat gúnyversekkel piszkoltak, nekem csak elismerést szavaztak, hogy a ligetben alapított füvészkertért magasztaltak. Ez elég volt arra, hogy a főapáthoz egynéhányunk ellen vádat Írattak és az egész ház előtt, a higadtabbak nem csekély rosszalásával megrovattunk. Ezen perctől kezdve minden kedvemnek a szerzethez vége volt..." 8 8