Székesfehérvári Szemle 9. évf. (1939)

igazol. A korsóalakú egyfülű edény anyaga füstöléssel színezett és simítással fényesített szürke anyag, 21 cm magas, szájszélessége 19 cm, fenékátmérője 8 cm. Teste törésszerűén két részre különül : kónikus váll- és hasi részre. Nyaka körül párnaszerű dudorodása van, a has felett kiinduló fül ehhez és nem a szájperemhez kapcsolódik. Díszítése a nyakpárna felett besimítással készült, fényes függőleges szalagok, a nyakpárna alatt ugyanilyen módszerrel simított szalagok, a velük váltakozó fénytelen sávokon pedig két besimított zegzugos, köztük egyenes vonal, a fül alsó részénél körben futó zegzugos mustra és ez alatt fényes, besimított szalag. Alakban, díszítésben a dunapentelei korsóval leginkább egyez a mevegai korsó, kísérő leletei a csatok, csak a hunok által mozgatott néphullámmal kerülhettek Magyarországba (Arch. Hung. IX. XXVI. t. 1-5. sz.) és egy gyulai lelet az ottani múzeumban <U. ott. XXVII. t.6. sz.). Nemcsak díszítő motívumaik azonosak, a nyakpárna is megvan rajtuk. A Nemzeti Múzeumnak is van Dunapenteléről •egy széles nyakú korsója simított mintával. Lt. sz. 48/1907, 179. Arch. Hung. IX. 48. 1. 96. jegyz.) Másik dunapentelei hunlelet a Nemzeti Múzeumben őrzött üsttöredék, melyet Hekler (Arch. Ért. 1910, 32. 1.) ásott ki az intercisai római tábor egyik épületében, melynek egyik helyiségében egész sereg római vassisak volt felhalmozva (Arch. Hung. IX. 34. 1. 6, kép). A hunleleteknek római táborokban való előfordulásán ne ütközzünk meg, mert Kr. u. 400 körül, a római birodalom bukása idejében a határvédelem már barbár, köztük hun segédcsapatokból volt fölépítve. (Arch. Hung. IX. 22. 1.) A keleti gótokkal meghonosodott germán emlékek közé sorozható a székesfehérvári múzeum két fehérfémből készült, aranyozott dunapentelei fibulája vastűvel, melyből azonban csak a sodronyos rugószerkezet maradt fenn (Lt. sz. 3110—11). Rövid ismertetésük már az Arch. Értesítőben is megjelent (1917, 7. 1.). Alakjuk, »díszítésük rokon a beregszászi (Arch. Hung. IX. 49. 1.), a nagyváradi, nagyszebeni, kecskeméti, tiszafüredi fibulákkal (Hampel J. : Alterth. des früh. Mittelalters II. к. 695. és 697 I. III. к. 441. В. és 442. t.). Ezt igazolják a végükön látható egy-egy állatfejes nyúlvány, a nyereg mögötti lemezüknek a nagyváradival azonos indás díszítésük. A tűtartó feletti lemezük hosszúkás rombus alak felületén rombikus mezőcskékkel, ötnek közepén hosszúkás kiemelkedés. Hasonló rombikus motívumok vannak a székesfehérvári múzeum egyik Rácalmásról származó edényén is (Lt. sz. 8129). Érdekes a fibulák lelőkörülménye. 1913-ban államsegélyi vétel útján kerültek a múzeumba, mint római sírleletek. Velük állítólag egy sírban talált mellékletek : drapíaszerű díszítéses üvegpohár, fésű, kis vascsat, gyöngyfüzér különböző nagyságú és alakú borostyán és üvegszemekből, agyagbögre (Lt. sz. 3112-3115). Az agyagbögrénél figyelemre méltó La Téne-s vonása, mely a La Téne bögréknél szokásos nyak alatti kidudorodásban és a nyaki rész hirtelen megszükülésében jelentkezik (Lt. sz. 3115). Ugyancsak a kelta-provincialis izlés hatása észlelhető két dunapentelei fibulán (3588, 6797) olyan formán, mint az Alföldi által közölt wieni ezüst fibulán (Arch. Hung. IX, 41. I.). A wieni példányon a kelta-eredetű volutaris díszítmény csak mint a fibula függeléke jelenik meg, a dunapenteleieken azonban maga a díszítmény szerepel rugós, illetőleg csuklós fibulaként. A székesfehérvári múzeum 3042. sz. kapcsolótűje a Hampel művében (Alterth. III. k. 441. A. t.) leirt két hevesmegyei példánnyal való rokonsága miatt sorozható a népvándorlás korába. Az Arch. Ért-ben (1917, 7.1.) megjelent ismertetés szerint feje széles, iveit lemezt alkot és gombban végződik. Nyaka félkör, lába csak törve van meg. Sodronyrugós tűje ép. A fejlemez felületét a középen szögbe összefutó rovátkás szalagok díszítik. Szélét is ugyanilyen dísz szegélyezi. A láblemeznek is ugyanilyen, de zegzugos díszítése volt, miként ez megmaradt részén kivehető. A fibula 39