Székesfehérvári Szemle 9. évf. (1939)

Fejér megye népe és vallási viszonyai a római uralom idején* István emlékkönyv I. k.) Megállapítása szerint Pannónia keleti részének, Valeria tartománynak kereszténységéről írott emlékeink nincsenek. Valamivel jobb a helyzet déli Pannoniát illetőleg, hol a sirmiumi püspökség egyik központja volt az arianizmus és orthodoxia küzdelmeinek és ahol a 378-i püspöki választás alkalmával az arianizmus nagy ellenfele, Szent Ambrus maga is megjelent, hogy jelöltjét, Ameniust püspöki székbe juttassa. Nyugat Pannoniában bár Sopron (Scarabantia) nem bizonyult püspökségi székhelynek, mint azt régebben hitték, viszont Pécs (Sopianae), Szombathely (Sabaria) az újabb kutatások szerint megerősödtek őskeresztény jelentőségükben. Szombathely őskereszténységéről a legújabban feltárt keresztény szimbolumps mozaikkal burkolt bazilika maradványai és a szentek aktái is tanúskodnak. Itt szenvedett vértanúságot Szent Quirinus, Siscia (Eszék) püspöke, ugyanitt halt vértanúhalált Szent Rutilus és két társa. Itt született szent Márton, Tours későbbi nagy püspöke, kit állítólag korbáccsal veretett ki szülővárosából az arianizáló papság. Valeria tartományból nem ismerünk mártírokat, egyházi szervezetéről sincs adatunk. A határmenti részeken a viszonyok kevésbbé voltak alkalmasak a kereszténység számára, mint a belső területek. Gátolta a kereszténység terjedését a már fentebb említett germán infláció és méginkább az a körülmény, hogy a pogány államhatalom a III. század közepétől minden erejét a határra központosította, ami nem lehetett előnyös az akkor még üldözött kereszténység előnyomulására. A Duna mentén csak a milanói constitutio után kezdtek lassan megalakulni az egyházközségek, amiben Fejér megyének igen jelentős része volt (Szent István emlékkönyv. I. 145—148. 1.). A kutatások jelenlegi állása szerint Pannónia dunamenti városai között a katonaságtól megszállott várak mellett eddig Dunapentele az egyetlen, mely lakosságának kevert, idegen, főleg keleti elemei miatt is legalkalmasabb volt, hogy. ott virágzó keresztény gyülekezet alakuljon. Ezt igazolja az »Öreghegyen,« a római tábortól délre elterülő nagy római temetője, melyhez délkelet felől népvándorláskori sírok is csatlakoztak. A temető keleti, Duna felé eső része az éremleletek tanúsága szerint a késő római korból való és átmegy az ötödik századba is. Sajnos, hosszú időn keresztül napirenden voltak itt a tömeges sírfeldúlások, amikor igen sok emlék elkallódott, vagy idegenbe és számos esetben a tudomány szempontjából illetéktelen kezekbe került. Végre 1912-ben a M. N. Múzeum vette a kutatást kezébe, ami aztán tisztázta a temető kérdését (I. m. 51—52. 1.). A mi szempontunkból különösen becsesek Heklernek 1912-ben és Oroszlán Zoltánnak 1922-ben végzett ásatásai. Az előbbi esetben 205 sír tárult fel, melyekből keresztény jelenetes bronz за